Kiadó:
InsideOut

Honlapok:
www.bigbigtrain.com
bigbigtrain.bandcamp.com
facebook.com/groups/bigbigtrain

Annak ellenére, hogy a Big Big Train majd' 40 éve létezik és ez a kiadvány már a 16. sorlemezük, mi csak 2024-ben figyeltünk föl rájuk. Ennek oka egyrészt egy olvasói ajánlás volt, másrészt pedig az, hogy végre egy nagyobb kiadóhoz kerültek (InsideOut) komolyabb, jelentősebb promócióval. Ezzel szerencsésen egybeesett Alberto Bravin énekes leigazolása, aki új energiákat és komoly zeneszerzői adottságokat hozott a kollektívába. Azért nevezem a Big Big Traint kollektívának, mert aligha beszélhetünk hagyományos értelemben vett együttesről akkor, amikor a hét muzsikus hat különböző országban él. Ennek ellenére a projekt jól működik, és erre a 66 percnyi új zenét tartalmazó album nyilvánvaló bizonyíték.

A 2024-es toplistámon ezüstérmes előző lemez (The Likes Of Us) is csak szép lassan, fokozatosan ért be nálam; nemcsak azért, mert összetett, "gondolkodós" muzsikáról van szó, hanem azért is, mert ez a Nagy-nagy vonat egyáltalán nem olyan, mint a sinkanszen: nem 300 km/órás, fejszaggató sebességgel közlekedik, inkább csak úgy komótosan, ám ellenállhatatlan erővel, mint valami alaposan fölfűtött, súlyos gőzmozdony. Ez különösen igaz erre az albumra, mert a "Woodcut" narratív jellegű alkotás, koncept-album, ahogy mondani szokás. A történet számomra - szokás szerint - érdektelen, egy fametszetekkel foglalkozó képzőművész nyűglődéséről szól. Akit ennél több érdekel, olvassa el a "booklet"-et! A lényeg, hogy a zene is alkalmazkodik a narratívához: lépésenként, ráérősen bontogatja ki mondanivalóját.

Ezt a lemezt nem szabad dalonként kóstolgatva fogyasztani. Rá kell szánni a bő egy órát, és teljes egészében, elejétől végig kell meghallgatni, különben nem mutatja meg igazi arcát, nem képes a kellő hatást kiváltani a hallgatóban. Ezt úgy mondom, hogy közben magamat is győzködöm, hiszen habitusomból eredően én egy kicsit feszesebb tempót szeretnék és sokkal több instrumentális részt, hangszeres szólót (mint pl. a "Cut And Run" című szerzeményben), de tudomásul kell venni, hogy Big Big Train nem így működik. Viszont működik - ez tagadhatatlan.

Még rengeteget kell hallgatnom ezt az albumot (és úgy, ahogy fönt leírtam), de két dolog már most világos előttem: (1) ez egy veszettül jó anyag, az év egyik kiemelkedő alkotása (azért ilyesmit február elején kijelenteni elég merész dolog, de ebből nem engedek); másrészt (2) az előző album már elsőre is jobban tetszett, így nehezen tudom elképzelni, hogy a "Woodcut" dobogós legyen az év végi összesítéskor. Ez persze nem kisebbíti érdemeit, pusztán egy szélesebb "tartományban" helyezi el és értelmezi a friss megjelenést.

Tartuffe