Kiadó:
Silver Lining Music/Hell & Back

Honlapok:
www.europetheband.com
facebook.com/europetheband

A 2003-as újraalakulást követően a Europe rendszeresen, nagyjából 2-3 évenként szállította az albumokat, ám a 2017-es "Walk The Earth" óta (erről valamiért nem jelent meg nálunk recenzió) közel egy évtized telt el. Így most alaposan rápihentek az új lemezre, melynek producere Tom Dalgety volt (Ghost, Rammstein, Pixies, The Cult, Opeth), a keverést pedig Mike Fraser végezte (AC/DC, Van Halen, Metallica, The Cult). Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a dalokban Tobias Forge (Ghost) és Mikael Åkerfeldt (Opeth) vokáloztak. Hogy ennek mi értelme vagy jelentősége van, nos, azt nem igazán tudom eldönteni, de így leírva jól néz ki.

Ma is úgy ítélem, hogy a "Last Look At Eden" (2009) után megjelent lemezek elég felemások voltak, legjobb esetben is csak kb. 50-50 százalékban tetszettek. Amikor viszont meghallottam a "Come This Madness" első ízelítőit (One On One, Scandinavian Eyes), egészen belelkesültem: egy dögös, energiáktól duzzadó csapatot hallottam, akik egyértelműen a '70-es évek blues-alapú hard rockjából merítettek ihletet.

A lemez első három dalát hallva elismerően, sőt lelkesen bólogattam, de azután újra átvette az uralmat a lassú vagy középtempó. Szerencsére a lemez közepén, mintegy az anyag gerinceként ott van a mélybíbor árnyalatokban gazdag "Scandinavian Eyes". A végére az album - hál' Istennek! - újra amúgy blues rockosan koszossá, harapóssá válik. Az utolsó három dal már az első két-három hallgatás után is kifejezetten erősnek tűnik.

Azt kockáztatva, hogy önteltnek tűnök, magamat idézem: "A glam flitteres szikrázását, a szárazjég misztikus gomolygását és a látványos pirotechnikát a '70-es évek hard rockjának sallangmentes puritanizmusára, a füstös blues-kocsmák melankolikus hangulatára cserélték... Azért arra kíváncsi vagyok, hogy akik annak idején nyálgépeknek titulálták őket, most hogyan, miért és mivel kötnének bele ebbe a bandába, amelyik azóta már vagy tucatszor rábizonyította a fanyalgókra, hogy fogalmatlanok."

Szó mi szó, a Europe második inkarnációjának rajongói megnyalhatják a szájuk szélét, mert szerintem ez az album a "Last Look At Eden" óta a legerősebb anyaguk. Pont ezért zaklat föl, hogy a turné sajnos nem kanyarodik el felénk (ha ebben a magyar koncertszervezőknek van bármi felelőssége, akkor szégyelljék magukat!), be kell érnünk egy bécsi koncerttel (már ha valakinek van erre ideje és pénze).

Tartuffe