Pink Cream 69: Ceremonial (2013)

Ceremonial2013.jpg

Kiadó:
Frontiers Records

Honlap:
www.pinkcream69.de

Igazán németesre sikeredett vicc volt, mikor Andi Deris a legamerikaiabbnak tartott teuton együttesből egyenest Germánia első számú, népi-nemzeti metálzenei exportcikkébe ugrott. Hogy miért mondom ezt? Mert senki sem röhögött rajta, sőt. A két csapat rajongótábora egyszerre kapott a fejéhez (a "Helloweenisták" még a tökfejekhez is), és egy ideig még rózsaszínű krémmel sem lehetett eltüntetni a homlokokról a ráncokat. Aztán jöttek az új frontemberrel készített első albumok, és a hívek megnyugodhattak: Deris kiszabadította társait a kaméleon fogságából, David Readman pedig zenekari szinten értelmezte újra az internacionálé nemzetközi világszín(t)vonalat kívánó sorait.

Hat év nagy idő, ráadásul a 2007-ben kiadott "In10sity" volt annyira erős, hogy tízpróbázóhoz méltó erőfeszítésre késztesse az elvárásoknak megfelelni igyekvő csapatot. Időközben Kosta Zafirou dobos elbúcsúzott a bandától, helyébe azonban az a Chris Schmidt lépett, akivel Dennis Ward és Uwe Reitenauer már együtt játszott a Sunstorm albumokon, úgyhogy nem volt zsákbamacska, mint ahogy fekete sem, mert a váltás nem hozott balszerencsét az ünnepelni kívánó fiúkra. A "Ceremonial" ugyanis jól sikerült, annak ellenére, hogy személyesen az én keményvonalas lelkem jobban szereti a csapat metálosabb felét, melyből az új album kapcsán igen keveset kapunk. Arra persze gondoltam, hogy Readman közismert Whitesnake rajongása előbb-utóbb ki fog ütközni, ám érdekes módon nem az ő nevével fémjelzett szerzemények kígyóznak leginkább: a hard rockosabb, sőt AOR-osabb "Find Your Soul" és a "The Tide" Ward szerzemény. (Nem mintha a pulzáló riffel megörvendeztető "Big Machine" nem férne el bőven valamelyik Whitesnake albumon.)

A rózsaszín krémíz ettől függetlenül gyermek fogpasztaként édesíti a fanok lelkét, mert ki nem kiált slágert, ha meghallja a "Right From The Wrong" dallamait – még akkor is, ha orbitális Whitesnake nyúlással nyit a nóta –, nos igen, az a bizonyos speciális hangulat most is ott lebeg a számok felett, ami olyannyira egyedivé teszi a Pink Cream 69-t, az azonnal dúdolható dallamokkal pedig csak az állhat hadilábon, akinek hadifüle van. Vagyis süket.

Ettől függetlenül úgy érzem, a "Ceremonial" most nem a "metálosok" ünnepe, de azokat a rajongókat, akiket türelmetlenné tesz a puhább, "krémesebb" megközelítés, óva intem az elhamarkodott ítélettől. Ez bizony ízig-vérig a szokott minőség, csak ezúttal nem nekünk, a világ AOR-osabb fele meg hadd örüljön. És tudjátok mit? Örülök én is, mert a következő albumtól ismét fémesebb melódiákat várhatok.

Garael

Címkék: lemezkritika