Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak




 

ws szines.jpg

Oliva: Raise The Curtain (2013)

2013.06.24. 13:50 | Dionysos | 2 komment

jon_oliva_raise_the_curtain.jpg

Kiadó:
AFM Records

Honlapok:
www.jonoliva.net
facebook.com/JonOlivasPain

Jon Oliva megkerülhetetlen alakja, súlyos egyénisége, hatalmas figurája a power metal világának... Folytathatnám az olcsó poénkodást szegény Oliva kárára, de amit leírtam, minden kétséget kizáróan megfelel a valóságnak, több szinten is. A legendás Savatage és a Trans-Siberian Orchestra alapítója, a Circle II Circle és a Doctor Butcher (társ-)zeneszerzője több, mint 30 éve ontja magából a minőségi fémzenét. Az utóbbi időben - számos elfoglaltsága mellett - leginkább annak szentelte magát, hogy testvérének, a tragikus körülmények között elhunyt Chris Olivának állítson méltó emléket. Érthető, hogy a szerencsétlen baleset okozta fájdalomtól nem tud és nem akar megszabadulni (talán innen a Jon Oliva's Pain elnevezés); nem igen lehet földolgozni azt, hogy egy ilyen fantasztikusan tehetséges, mindössze 30 éves gitáros áldozatul essen egy részeg sofőr ámokfutásának (akit ráadásul korábban már hétszer elítéltek ittas vezetésért, s aki a balesetet is megúszta kisebb karcolásokkal).

A Jon Oliva's Pain kezdettől azt a célt tűzte ki, hogy a Jon és Chris által közösen írt korai, elfekvőben lévő szerzeményeket, zenei ötleteket, dalfoszlányokat földolgozza és hanghordozón megjelentesse. A "Raise The Curtain" ennek az erőfeszítésnek záróakkordja, vagy ahogy Jon nyilatkozta: a testvérével közös munka végső beteljesedése és kicsúcsosodása. Jon alighanem időben visszafelé haladva dolgozta föl a demókat, hiszen ez a lemez a legkorábbi időszakhoz nyúlik vissza, még a Savatage, sőt az Avatar előttre, amikor még nem is kifejezetten metál zenében gondolkoztak. Mindenképpen értékelem a dolog kegyeleti jellegét, de őszintén szólva meg volt az ok arra, hogy ezek a dalok miért maradtak annak idején a fiókban. Egyrészt elég eklektikus a válogatás, másrészt a szerzemények minősége is messze alul marad a Savatage óta megszokott Oliva darabok színvonalának. Jon elismerte, hogy a nóták túlnyomó többsége abból a periódusból származik, amikor még csak tanulgatták a szakma alapjait, hogy vajon hogyan is kell dalokat írni.

Ennek megfelelően senki ne is várjon Savatage-közeli élményt, de még olyan muzsikát sem, mint amilyen a korábbi Jon Oliva's Pain albumokon kapott helyet. Talán épp ez az oka annak, hogy ezt az anyagot már nem Jon Oliva's Pain név alatt, hanem simán Oliva-ként jegyzi. Néhány kozmetikai jellegű beavatkozáson túl a meghívott vendégzenészek részéről, az egész lemezt Jon egyedül játszotta föl. Ez amilyen tiszteletre méltó, annyira hervasztó is tud lenni, hiszen akármilyen jó muzsikus is Jon, nem várhatunk tőle briliáns technikai megoldásokat minden egyes hangszeren. Sajnos a hangzás is elég erőtlen.

A "Raise The Curtain" amolyan terapeutikus vállalkozás, emberileg érthető, sőt becsülni való, de zeneileg leginkább csak a fanatikus gyűjtőknek nyújthat maradandó élményt. Az album dalai korai zsengék, és bár itt-ott kikacsingat belőlük a később virágjába borult elemi tehetség, ez kevés ahhoz, hogy a CD saját érdemeire való tekintettel helyet követeljen magának a gyűjteményemben.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr205375762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

garael 2013.06.24. 19:52:05

Egyetértek, jó meglátások.

Magasházi Gábor 2013.06.25. 09:23:23

Gratulálok az íráshoz, pont ugyanezek a gondolatok támadtak bennem is, ez a lemez egy necrológ...megértem Jon-t, a hiányt feldolgozni nagyon nehéz