Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak




 

ws szines.jpg

Powerwolf: Preachers Of The Night (2013)

2013.07.19. 17:38 | garael | 2 komment

preachers-of-the-night.jpg

Kiadó:
Napalm Records

Honlap:
www.powerwolf.net

A Powerwolf vitathatatlanul Németország első számú sramli-metál csapatává vált. Hogy ez baj lenne? Nekem aztán nem, mert egyrészt szeretem a sramlit, másrészt vérfarkasék szerencsére a jódli helyett az iróniát használják érzelmi csiklandozásként. Hogy ez nem mindenkiből vált ki kacagást, megértem: ugyanazt a poént háromszor is elsütni nem biztos, hogy célravezető, bár voltak olyan humoristák, akik sikerrel tették meg ezt, nos, a Powerwolf itt válik a heavy metal majdnem-Hofijává.

Mert igaz, ami igaz, nem kellene sokat változtatnom előző lemezükre írt kritikámon, hogy az a mostanira is teljes mértékben üljön, de az EP-n tapasztalható vállalkozói kedv kis mértékben azért a nagylemezre is átszivárgott: a "Secrets Of The Sanity" egy turbókutyásított echte Helloween nóta, a "Coleus Santus" pedig a gótos-popos szomorúságba merevedett díváknak rittyent oda egy jókora farkat – természetesen farkas-félét. A kalandozós toportyán-portya aztán véget is érne itt, ha nem csendülve fel a "Sacred & Wilde", aminek csordavokálját saját maguktól lopták és ami tulajdonképpen inkább hard rock, mintsem csaholós heavy metal, a német nyelven előadott "Kreuzfeuer"-ben pedig mintha maga a Rammstein főnök szavalna néhány sornyi latin-hablatyot – persze lehet, hogy csak az én füleim csöngenek a puskalövéses germán szóropogtatástól.

A többi dal aztán a már jól megszokott panelekkel ugatja a holdat, amiből párat már korábbi lemezeiken más címmel megírt és előadott a csapat – ez azonban annyira nem zavar, mert alapvetően szeretem a prezentált dallamvilágot, így nem kezdek szűkölni az olyan pofátlan önlopások hallatán, mint a zárótételnek odarittyentett doomosított búcsúmenet, aminek közepén már megszokott módon érkezik a "galoppra fel" parancsszó, hogy az addigi vánszorgást valami lelkesítő váltsa fel. (Azon mondjuk már én sem tudok röhögni, hogy a negyediktől a hetedik perc végéig csak némi farkasüvöltéses-záporos horror-effektet kapunk, de hát ilyen a srácok humora. Hogy milyen? Hát méretesen németes.) Attila Dorn nélkül persze nem lennék ennyire megbocsátó, hiába, a Havasföldi sápkóros vámpírok németbe szakadt vérebe nyugodtan pályázhatna a legmodorosabb klasszis előadói címre, ha nem lenne az idei év hasonlóan pátoszos – bár  a Powerwolfnál a pátosz operett-színfalak mögé bújik –  stílusában mozgó Civil War Dio-reprezentáns Patrik Johanssona.

Nem is szaporítom a biteket: akinek eddig bejött a csapat, az most sem fog csalódni – kivéve, ha radikálisabb változásra, esetlegesen újabb ötletekre számított –, akinek meg a hátán is feláll a szőr az otromba zenei viccfesztiváltól, az most sem fog esztétikai orgazmusban része-sülni.

Garael

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr435415325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.07.28. 17:07:28

A maxi után nekem kicsit csalódás volt, az bitang jól sikerült, a nagylemezen viszont érzek pár tölteléknótát, vagy olyat - ahogy mondod - amit már megírtak.
Ellenben szokás szerint hangulatos és iszonyatosan jó a hangzása. Jó lesz ez, adok még pár esélyt neki.

garael 2013.07.28. 17:53:23

@Peterhappy: Ugyanezt éreztem, pontosan. Aztán meghallgattamnégyszer, és már nem bántam, hogy hallottam másik lemezen is ezeket a számokat.