Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Voyager: V (2014)

2014.06.02. 10:29 | Dionysos | 3 komment

Voyager.jpg

Kiadó:
IAV / Nightmare Records

Honlapok:
www.voyager-australia.com
facebook.com/voyageraustralia

A Voyager nevű ausztrál progresszív metál együttesről ezen az oldalon még nem jelent meg írás, jóllehet – amint az a lemez címéből rögtön kiderül – már az ötödik albumukkal adnak hírt magukról. Mi igencsak oda szoktunk figyelni a tehetséges, föltörekvő fiatalokra, főleg ebben a stílusban – elvégre bevallottan ez lenne zenei érdeklődésünk fő csapásiránya –, de Ausztrália kegyetlen messze van. Én csak tudom, hiszen 2004-ben úgy volt, hogy Melbourne-be költözöm, de azután – megrettenve az embertelen távolságtól, na meg a világ legveszélyesebb mérgű kígyóitól, pókjaitól és a kb. 300 féle szúnyog által terjesztett brutális betegségektől (mint pl. a beszédes "csonttörő" melléknévvel jellemzett dengue-láz), visszatáncoltam.

A Voyager eredetileg egyetemi zenekarnak indult a University of Western Australia falai között Perthben, de végül sok nyűglődés és tagcsere után egyedül az énekes-billentyűs maradt meg az alapító tagok közül. Daniel "Toothgap" Estrin német bevándorló, aki ügyvédi karrierjét adta föl azért, hogy muzsikálhasson, és akit a Teremtő igen jó torokkal áldott meg. Hangja leginkább Nils K. Rue-t (Pagan's Mind) juttatja eszembe, kivéve, hogy Estrin dallamvilágában nyilvánvaló nyomokat hagyott Simon Le Bon (Duran Duran), de főleg Peter Steele (Type O Negative), akinek váratlan haláláról meg is emlékeztek az előző albumon (The Meaning Of I, 2011) egy kifejezetten erre az alkalomra írt nótával (Iron Dream). Zeneileg a Voyager közös vonásokat mutat a dán Anubis Gate-tel, de jelentős hasonlóság a Teramaze új albumával is (Esoteric Symbolism).

Az előző "The Meaning Of I" kimondottan jó anyag volt; minden – a hangzást is beleértve – a helyére került rajta. Ezek után joggal várhattuk, hogy az ötödik sorlemez is szép pillanatokat tartogat nekünk. Sajnos az előző albumon óvatosan, kis adagban, de jó érzékkel elhelyezett hörgi-mörgiknek hűlt helye, ellenben a riff-munkában előtérbe kerültek a djentes hatások. A csapatban két gitáros is van, akik közül még a Simone Dow nevű hölgy is nagyon fölkészültnek tűnik, valamilyen számomra érthetetlen okból mégsem erőltetik a szólókat (Estrin sem, pedig a "Momentary Lapse Of Pain"-ben, a 2011-es albumot indító dalban egész helyre kis billentyűszólót hallhatunk).

A Voyager muzsikája sajátos, modern atmoszférát teremt, jellegzetes hangulatot áraszt, s ezzel mindenképpen kiérdemelték, hogy odafigyeljenek rájuk, nekem mégis csak fele-fele arányban működik a dolog. Vannak nagyon jól eltalált szerzeményeik (pl. A Beautiful Mistake, Seasons Of Age), de sajnos van egy olyan rögeszmém, hogy az ilyen muzsikában szükség van klasszikus értelemben vett hangszeres szólókra. A dühítő az, hogy a Voyager zenészei erre képesek is (ld. Hyperventilating), de valamilyen mondvacsinált művészi megfontolásból csak óvatosan csepegtetik hangszeres kompetenciájuk nektárját. Egyszerűen nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy jó, sőt nagyon jó ez a muzsika, de lehetne akár még jobb is…

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr346258990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Régi Olvasó 2014.06.02. 12:57:17

Valóban lehetne jobb is! Teljesen hiányoznak róla az olyan kaliberű dalok, mint a The devil in me, Straight to the other side, vagy az előző lemezükről a Stare Into The Night, The meaning of I, She takes me, és a legnagyobb kedvencem tőlük, a BROKEN! Ettől függetlenül szeretni fogom a V-t is, és tudjátok hogy miért? Mert az a zenekar, aki képes a százezer meg egy csapat közül olyan lemezt kiadni, aminek bármelyik dalát elsőre meghallva azonnal beugrik a nevük, az megérdemli a figyelmet, hiszen egyéni karakterrel rendelkeznek! Olyan ez, mint A.A.Lucassen, akinek mindegy, hogy milyen név alá ír dalokat, a rajongó csukott szemmel, de még talán süketen is felismeri benne a mestert!

(Hihetetlenül gyorsan elkészült ez a kritika - is. Épp csak tegnap este, hogy asztalra került az adatfelhő bálabontásakor, és lőn kritika penderedett belőle ma délelőttre. Szép munka!)

lesliedawn 2014.06.03. 10:06:18

A progresszív szót gyorsan felejtsük el a lemezzel kapcsolatban. Nekem a szintén Ausztrál Circles ugrott be, bár ők kimondottan djent banda, de a dallamos, befogadható, mondhatni populáris ligából:)

Kotta 2014.06.28. 20:30:40

fincsi muzsika. így elsőre semmivel se gyengébb, mint az előző, szerintem