Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Turilli/Lione Rhapsody: Zero Gravity: Rebirth And Evolution (2019)

2019.07.06. 16:46 | garael | 4 komment

rhapsody-zero-gravity-01-500x500.jpg
Kiadó:

Nuclear Blast

Honlap:
www.tlrhapsody.com

A Rhapsody együttes két fő vezéregyénisége által már abban is különbözik a többi, „egy diktátoros” bandától, hogy a csapat különböző variánsaiból maguk a parancsnokok is eltűnhetnek, hogy aztán hol itt, hol ott bukkanjanak fel a Rhapsody szövevényes mátrixában.

Mint kritikáimból kiderült, a Lucastalanított Rhapsody klónok nem igazán nyerték el tetszésemet – úgy látszik, az olasz gitáros székével együtt az ihletet is elvitte, még szerencse, hogy saját környezetében egy csodapacsirtát felfedezve azért fel tudta szárítani a valamikori egységes és stílusalkotó együttes híveinek könnyeit. Persze ebbe belejátszhatott a „pótszer” hatás utáni vágya is: bármennyire is jó volt Turilli legutóbbi két albuma, véleményem szerint csak megközelíteni tudta az aranykor színvonalát. Mi lehet ennek az oka? Talán Luca billentyűs képzettsége, amivel az elektronikus színtérre jellemző tuc-tuc ütemekkel, és hangmintákkal próbálta elhitetni, hogy az alapvetően a zenei múltat felhasználó szimfonikus metal igenis lehet modern – ezzel azonban olyan paradoxont próbált feloldani, amibe nem csak egy zenész, hanem egy teljes matematikai tanszék bicskája törne bele.

Most viszont valamennyire visszaállt az idő kereke, és a két régi harcostárs újra összeállt megmutatni talán önmaguknak is, hogy a kreatív csúcskorszak felülmúlható, de legalábbis elérhető – ennek megvalósulását elsősorban Lionétól vártam, hiszen Luca nem tud kibújni a bőréből, és biztos voltam benne, hogy az alapok nem fognak változni. Fabio azonban alapvetően más dallamkarakterrel bír, mint Conti, ráadásul számtalan projektben és csapatban szerepel(t) ahhoz, hogy esetleg meglepetés-színekkel gazdagítsa a Rhapsody-palettát.

A beharangozó promó szövegek természetesen az újkori zeneirodalom megváltását ígérték – nem is tudom, hogyan mertem belevágni az album meghallgatásába, aminek egyes elemeit az ígéretek szerint a Queen instruálta, másokat maguk az angyalok. (No jó, nem, de ha elolvassátok Luca ígéreteit, rögtön valami szimfonikus metal mennyországban találhatjátok magatokat.)

De visszautalva a matematikára, szerencsére a zene nem (csak) az, így Lucát nevéhez méltóan nem tudjuk a jövendőlátásban hazugságon kapni, és valóban sikerült neki a tördelt, enyhén progresszív staccato ritmusok közé Lione édesen hullámzó dallamait integrálttá tenni úgy, hogy a kapott végeredmény szerves egészet mutat, ahol a tulajdonképpeni egymást ütő zenei hatások úgy ölelik egymást át, mint haverok az esti kocsmázás után – támogatóan, és a mámor különböző szintű érzetét árasztva.

Nem mondom, Turilli és Lione világa eléggé rétegzett, így kell pár hallgatás ahhoz, hogy a részletek – a gregorián töredékektől elkezdve az ígért Queen vokálokon keresztül az elektronikus hangmintákig és a filmzenei elemekig – ne tűnjenek néha kaotikus masszának, esetleg valami művészieskedő absztrakciónak, de a türelem olyan rózsát terem, aminek szirmai nem fedik el egymást, hogy aztán teljes pompájában mutassák meg szépségüket. Nem véletlen az sem, hogy Fabiotól nem csak a régi panelek tologatását vártam, dallamai között bizony ott bujkálnak az Angrás hatások is, hallgasd csak meg a "Multidimensional", vagy a DGM Mark Basile-jával előadott "I Am" slágerteremtését.

Nem hinném, hogy ebben a műfajban lehet jobbat csinálni – mást igen –, mert Luca és Lione zenei puzzle-jában benne van minden, amire a színtér többi szereplője vágyik, esetleg csak az arányok különbözhetnek az elvárásokban. És most mi legyen a többi Rhapsodyval? Virág elvtárs szavaival élve: Nem szeretnék most a helyükben lenni!

Garael

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr1814929362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tipeti 2019.07.06. 20:57:03

Nem lepne meg egy Rhapsody reunion, mert valljuk meg, Staropoli az ös Rhapsodynak elég fontos szegmense volt.... most meg sehol sem megy úgy ahogy kellene....szerintem..

Régi Olvasó 2019.07.07. 09:09:58

Úgy bizony, ez egy meglepően jól eltalált lemez lett! Top 50-ben benne lesz, de a 20-asba nem hiszem, hogy beférnek majd.
Az olasz helyzet egyre fokozódik...

garael 2019.07.07. 09:40:57

Nekem jobban tetszik, mint amit az összes Rhapsody a szétválás után csinált.

saszi11 2019.07.07. 22:52:02

Az első Rhapsody nekem örök kedvenc lemezeim közt van. Most újra érezni a tüzet