Steel Panther: Heavy Metal Rules (2019)

y_252.jpg

Kiadó:
Steel Panther Inc.

Honlapok:
www.steelpantherrocks.com
facebook.com/steelpantherkicksass

Miközben az új acélpárduc lemez címével nem is tudnék jobban egyetérteni, sokadjára el kell ismernem, a lufi kezd leereszteni vagy talán már le is eresztett, és itt most nem csak a botrányos, ordenáré, orfeumi csepűrágásra gondolok, hanem sajnos a muzsikára is. Amilyen jó adottságú zenész ez a négy kaliforniai bohóc, annyira kezd kiüresedni immár a zenei tartalom is. Persze Satchel hátizsákjában (ezt jelenti a neve magyarul) továbbra is ott van Van Halen és John Sykes minden trükkje, és nem is rest élni velük, Michael Starr is "textbook" hajmetál frontember úgy, ahogy van. Mindez azonban nem vigasztal, ha a dalok egyre fáradtabbak, a dallamok egyre jellegtelenebbek, a szövegek léha humora (ami egyébként is ízlés - vagy ízléstelenség? - kérdése) egyre haloványabb.

Eddig lényegében csak a szövegekre volt panaszom, még a vitathatatlanul legkevésbé jól sikerült "Lower The Bar" (2017) esetében is. Valahol, egy külföldi kritikában olvastam, hogy a Steel Panther szövegeihez képest még a köztudomásúan szexista David Lee Roth vagy Vince Neil (esetleg Whitesnake) szövegek is olyan mélyenszántó, költői szerzeményeknek tűnnek, mint Sting vagy Bob Dylan (esetleg Paul Simon) lírikussága. Ezt az albumot hallgatva azonban az a fájdalmas érzés hasít belém, hogy a lehető legsürgősebben zeneileg is reboot-olniuk kell magukat, különben csúnya beégés lesz a vége.

A "Heavy Metal Rules" sajnos kifejezetten gyönge lemez, gyakorlatilag egyetlen dal sem mozdít meg bennem semmit, miközben a műfajnak és a gitárszólóknak továbbra is minden szégyenérzet nélküli rajongója vagyok. Sokat elmond az anyagról, hogy a lemezt záró hangulatos akusztikus ballada, az "I Ain't Buying What You're Selling" messze a legjobb tétel róla. Ki kellene már szállni a mókuskerékből...

Tartuffe

Címkék: lemezkritika