Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Skyblood: Skyblood (2019)

2019.11.29. 17:29 | garael | 4 komment

skybloodcd.jpg
Kiadó:
Napalm Records

Honlap:
www.facebook.com/SkybloodM

Tudjátok, van az, amikor egy apró kavicsdarab kerül a cipőtökbe és hiába próbáltok nem odafigyelni, ott bök, szúr, vág az agyatok hátsó rejtekében, nem elviselhetetlen módon, de kényelmetlen, elhessegetni képtelen érzést okozva. Nos, én ugyanezt a kényelmetlen érzést éreztem Mats Levén debüt szólóalbumának első hallgatása közben – mert az album nem barátságos, nem befogadó, hanem szúrós tüskékkel és kellemetlen dudorokkal teli: mégis arra késztet, hogy újra-és újra nekifuss, minden próbálkozásnál simábbá csiszolva a felületet. S hogy sikerül-e? Az az egyén befogadó képességétől, ízlésétől, preferált stílus- és dallamvilágától függ, mert abban biztos vagyok, hogy az elkészült lemez nem egyöntetű véleményeket fog kiváltani, megosztottságában pedig csak az idő fogja eldönteni, hogy a szimpatizánsoknak, vagy az albumot a sarokba dobóknak lesz igazuk. (Esetleg mindkettőnek, mert a művészet által kiváltott hatáson nem lehet [érdemes] vitatkozni, legalábbis a szubjektum szintjén.)

Bevallom, engem már az is meglepetésként ért, hogy Levén a progresszív metal stílusában próbálja ki magát, mert lehet, hogy ott volt a Krux és az Abstrakt Algebra, de a Skyblood azért egy más történet, és egyébként is az énekest legtöbben Malmsteen valamikori (és a mester utolsó kiváló albumán közreműködő) társaként, az At Vance és a Therion egyik alkotói periódusának énekeseként, illetve a Candlemasshoz fűződő kurtán-furcsán véget ért kapcsolatából ismerik.

Levén azonban úgy látszik, nem a könnyebb utat választotta: hangja alapján ugyanis szinte bármilyen hard rock, vagy power metal albumot képes lenne a csúcsra juttatni, ráadásul jóval kisebb rizikóval – mert az ilyen típusú, kellemetlen-diszkomfort érzéseket is fakasztó progresszivitás igenis kockázattal jár, mint a filmművészetben az a lélektani horror, ami csak sejteti a gonosz létét, de közvetlen-közelről nem mutatja.

Először meghallgatván az albumot, a Beyond Twilight Kelly Carpenter által felénekelt klasszikusa jutott eszembe, (még ha az instrumentális játék teljesen más koncepcióban fogant, hiszen a legtöbb hangszert is maga Mats játszotta fel, nem egy gitármágus vezette csodacsapat, bár a közreműködők között több ismerős arciot is felfedezhetünk): ott találkoztam ezzel a minden hallgatás után egyre inkább a bőr alá csúszó, kúszó, borzongással, esetleg hidegleléssel teli, elidegenítő érzéssel, amit vagy kiizzadsz, vagy befogadsz és teszed lelked meghatározó részévé. Szerencsére az album megadja a helyes megközelítés módját, azt a kezdeti módszert, amivel közelebb tudsz hozzá jutni: a prelűd (Skyblood Manifesto) ugyanis egy tökéletesen filmzenei hatású szösszenet, ami kiválóan illene bármely Viktoriánus korabeli Scherlock Holmes film főcímzenéjének, így aztán nem kell mesterdetektívnek lenned ahhoz, hogy kitaláld a megfejtést: a varázsszó, ami megoldhatja a problémádat, a hangulat.

Igen, ha az első hallgatások során még nem bontakoznak ki azok a dallamok, melyek később kitörölhetetlenül keringenek napokig a fejedben, és amelyekben néha Ayreon mester szelleme is ott munkálkodik, a hangulat azonnal megragadhat – másokat pedig eltaszíthat –, arra késztetve, hogy újra-és újra nekifuss ennek a zenei folyamnak, kifürkészd titkait és ismertté változtatva ezt a bokaficamító utat, többet el ne tévedj rajta.

Az album egyébként hallgatóbarát módon van felépítve, az egyszerűbbtől halad a bonyolultabb felé: a prelűd és az első szám tulajdonképpen a lemez "könnyedebb" slágere, amit aztán kanyargós, girbe-gurba dallamok váltanak fel, amiken Mats Levén a poklot és mennyet megjáró éneklése vezet végig.

Levén belső világának ilyen szinten őszinte kinyilatkoztatása természetesen nem lehet "könnyű falat", a hangszerek és a vokálok a rétegzett hangulati elemek halmazát bővítik tovább, részben vagy egészben feltérképezvén a személyiség bonyolult ideggócait.

Súlyos és nehezen emészthető album a "Syblood", de megéri a fáradtságot, hogy többször is végigszenvedd magad rajta. Ha pedig még így sem tud közelebb kerülni hozzád, ne legyél elkeseredve: a való világban sem szeretünk mindenkit, még akkor sem, ha törekszünk rá.

Garael

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr2415330874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dionysos 2019.11.30. 01:38:21

Teljesen egyetértek. Nem is mertem megírni. Reméltem, hogy fölvállalod. Ezt vagy szereted, vagy értetlenül hajítod a kukába. Szerintem nem jó, de nem merném megszólni azt, akinek bejön. Arra a kijelentésre azért vállalkozom, hogy Levén ennél többre hivatott (nem föltétlenül az ő hibája, hogy nem jutott el odáig). A Malmsteen-féle "Facing the Animal"-ön tökéletes volt. Szerintem ő nem primer, hanem szekunder alkotó. Uff!

garael 2019.11.30. 10:23:11

@Dionysos: Igen, sajnos nem került az őt megillető helyre. Nekem tetszik a lemez, néha el tud kapni egy-egy elborultabb hangulat, még ha alapvetően a lineárisabb zenlét szeretem.

saszi 2019.11.30. 12:59:50

köszönöm a kritikát. Imádom elborult , nem általános megközelítésű zenéket. Ez a lemez is nagyon bejött. Mostanában nem sok ilyen zene jön sajnos szembe az emberrel

Régi Olvasó 2019.12.05. 21:03:26

Nem lettünk barátok. Kár, mert Levén titkos favoritom. Itt ráadásul túlénekli a dalokat, nekem ez már túl színpadias előadásmód.