Kiadó:
Nightmare Records

Honlapok:
www.andromedaonline.com
myspace.com/andromedaonline

Zenészek:

David Fremberg - ének
Johan Reinholdz - gitár
Martin Hedin - billentyűk
Fabian Gustavsson - bőgő
Thomas Lejon - dobok

Ez a lemez már szeptember 16-án megjelent, de azóta csak halogatom az értékelés megírását, és nem egyszerűen azért, mert az Andromeda kifejezetten fajsúlyos progressive heavy metal-t játszik, amely természete szerint megkívánja a hosszabb ismerkedést, barátkozást, hanem azért is, mert az új anyag olyan, mint egy fekete lyuk: méretre nem túl nagy, de a tömege olyan hatalmas, hogy az gravitációs összeomlást okoz. Nem vagyok a csillagászatban túl jártas (asztrofizikai kérdésekben Brian May az illetékes), de én mindig azt hittem, hogy az Andromeda egy spirálgalaxis, nem pedig egy fekete lyuk, ahol bizonyos fizikai mennyiségek (sűrűség, téridő-görbület) végtelenné válnak.

Az Andromeda új albuma azonban csúnyán rám cáfolt. Ha a nem éppen törékeny fizikai valómat nem is, de lelki energiáimat úgy szippantotta ki belőlem, mint keresztes pók a behálózott légy elfolyósodott belső szerveit. Egy az egyben ne is hallgassa meg senki a "The Immunity Zone"-t, hacsak spirituális összeszedettsége nem vetekszik Sziddhártha Gautamáéval (közismert nevén: Buddháéval). Azt hiszem fölösleges tovább halmoznom a képi hasonlatokat: iszonyú nehezen megközelíthető, elvont művészi produktum ez, ami jócskán próbára teszi még az edzett progos agyakat is. A végére (hú, barátom, az a lemezt záró "Veil of Illumination"!) úgy érzi az ember, mintha elfolyósodott volna az agyveleje.

Azért sokadik nekifutásra, apróbb adagokban kóstolgatva lassan elválik, hogy tulajdonképpen van itt egy csomó kiváló zenei téma, néhány jólsikerült szerzemény (pl. The Slaves Of The Plethora Season) ... de ezért a fölismerésért alaposan meg kell dolgozni. Állítom, hogy élőben néhány nóta kifejezetten élvezhető lenne (lesz). Nem szabad elfelejteni, hogy a tavalyi DVD (Playing Off The Board) nálunk egységesen a Top 10 ezüstérmese lett, pedig az sem könnyű anyag. Mindamellett számomra teljesen érthetetlen, hogy az első valódi értelmében vett gitárszólóra miért kell egészen a 6. számig várni. Tudom: nem szólókban, hanem kerek kompozíciókban kell gondolkodni ... bla-bla..., de ismerve a műfaji elvárásokat és Reinholdz átlagot messze fölülmúló képességeit (ebből kapunk is egy komoly ízelítőt a "Veil Of Illumination" kb. 10 percétől), ez mégiscsak furcsa. Az egyébként remekbeszabott ballada, a "Worst Enemy" pl. ordít egy nagyszabású, dallamos szólóért (amúgy Dream Theater "The Spirit Carries On" módra).

Ha lehet ilyet, én a végleges ítélettel megvárnám az új DVD-t (ha lesz ilyen). Addig is maradok a bemutatkozó lemez újrakeverésénél (Final Extension, 2004), meg a már említett tavalyi DVD-nél.

Tartuffe