Kiadó:
Lion Music

Honlap:
myspace.com/nogravityprog

A No Gravity igazi szupergrúp a mostanában egyre élénkebb olasz progresszív metál színe-javával, meg egy német kakukktojással, aki nem más, mint Andy Kuntz a Vanden Plas-ból. Rajta kívül énekel a korongon Michele Luppi (Killing Touch, ex-Vision Divine), Fabio Lione (Rhapsody Of Fire, Vision Divine), Mark Basile (DGM), Roberto Tiranti (Labyrinth) és Emiliano Germani (Moonlight Comedy). Aki otthon van a talján fémzene világában, alighanem már el is kezdte a nyálát csorgatni.

A neves muzsikusokból álló népes csapat mögött karmesterként és zenei agyként Simone Fiorletta áll, a Moonlight Comedy gitárosa, aki egy személyben jegyzi az összes dalt, sőt a lemez producerelését is végezte. Olyan vitathatatlanul képzett segítői akadtak, mint Andrea De Paoli billentyűs (Labyrinth), Andrea Casali bőgős (Astra), valamint két muzsikus a debütálás előtt álló Metaphysics nevű progresszív együttesből: Davide Perruzza gitáron és Marco Aiello a dobokon.

Személy szerint nagy rajongója vagyok a műfaj olasz kiválóságainak; az Astra, DGM, Empyrios, Sinestesia, Twinspirits, Solid Vision és Heart of Sun albumok rendszeres szereplői oldalunknak, de a Moonlight Comedy speciel éppen nem tartozik kedvenceim közé, annak ellenére sem, hogy Simone Fiorletta kétségkívül zseniális gitáros. Amikor tehát értesültem róla, hogy a Lion Music gondozásában egy komoly projekttel készül, amelybe számos tehetséges honfitársát is bevonja, elkezdtem reménykedni. A No Gravity tulajdonképpen meg is felel az elvárásaimnak, meg nem is. Zeneileg képtelen lennék fogást találni rajta (a "Religious Beliefs" pl. nagyon ütős), sőt színesebbnek, érdekesebbnek találom a Moonlight Comedy lemezeinél, mégis hiányolom a közérthetőbb, fogósabb dallamokat. Az egyetlen dal, ami elsőre eltalált, az az albumot záró "Unexpected Gift"... Valóban váratlan ajándék, de annak csudijó!

Aki először találkozik Simone Fiorletta nevével és a CD-t prekoncepciók nélkül helyezi be a lejátszóba, az egy remekbeszabott progresszív metál anyagot kap az arcába, ami arányosan, dögösen szólal meg, ötletesen van hangszerelve és az énekesek miatt kifejezetten változatos is. Ugyanakkor hamar kiderül, hogy a No Gravity nevével ellentétben egyáltalán nem könnyed hallgatnivaló. Sokat és hosszan kell barátkozni vele, kizárólag többszöri figyelmes hallgatás után adja meg magát – csak az elszántak előtt bontogatja ki a morcos, komplikált fölszín alatt rejtőző belső értékeit.

Tartuffe