Jason Becker neve elsősorban a gitárfanatikusok körében ismerős. Tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy alig húszéves, amikor David Lee Roth felkérésére ő foglalja el az ex-Van Halen énekes csapatából távozó gitárzseni, Steve Vai helyét a David Lee Roth Band-ben.

Hogy életműve és ismertsége mégsem olyan jelentős, mint akár az előbb említett művészé, annak tragikus oka van. Becker meredeken felfelé ívelő zenei pályafutása 1990-ben új fordulatot vesz; az orvosok amiotrófikus laterális sclerosist diagnosztizálnak a fiatal gitárosnál…



Jason Becker 1969-ben született a kaliforniai Richmondban. Zenész családba születik, így Jason már öt éves korában elboldogul a hangszerrel, 12 évesen pedig az iskolában és kisebb kávéházakban fellépve szórakoztatja a hallgatóságot. 17 évesen barátjával, a későbbi Megadeth gitáros Marty Friedmannal megalakítja Cacophony nevű zenekarát, amely újszerű megszólalásának és a két zenész jellegzetes, egyéni dallamvilágának köszönhetően komoly elismertségre tesz szert, elsősorban szakmai körökben.

1989-ben meghívást kap David Lee Roth zenekarába, a távozó Steve Vai helyére. Ennél nagyobb kitüntetés aligha érhet gitárost ebben az időben, hiszen az együttes Amerika és a világ legnagyobb arénáiban játszik, slágereit folyamatosan játsszák az amerikai rádiók, nem beszélve arról, hogy a pótolandó gitáros azért mégsem akárki. Még ebben az évben a tekintélyes "Guitar Magazine" szaklap olvasói a "legjobb feltörekvő gitáros" címet szavazzák meg neki.



Jason Becker 20 évesen szinte mindent elér, amit gitáros elérhet. Ezt követően új zenekarával stúdióba vonul, hogy felvegyék a soronkövetkező David Lee Roth lemez dalait, ám Becker nem tud teljes erővel a munkára koncentrálni. Különös zsibbadást érez a bal lábában, amivel igyekszik nem foglalkozni, ám mivel a remélt javulás helyett napról napra gyengébbnek érzi magát, orvoshoz fordul panaszaival. A diagnózis: amiotrófikus lateralis sclerosis, másnéven Lou Gehrig-kór.



Az ALS során a motorikus neuronok pusztulnak el, ami a mozgásképesség fokozatos romlását okozza. Az agy többi része azonban továbbra is kiválóan működik, így az értelmes ember egy többé nem működő testbe van bezárva. Lassan az összes mozgás megszűnik, végsőként a légzés. A korra jelenleg nincs gyógymód, a várható élettartam pedig a diagnózistól számított 3-5 év.

Becker családja összeroppan a hír hallatán, nem úgy a gitáros, aki azonnal visszarepül Vancouver-be, hogy folytassa a "A Little Ain’t Enough" lemez stúdiómunkálatait. Egy-egy gitárrésznek többször is nekikezd, újra és újra próbálkozik, hogy a végeredmény hibátlan legyen. Ekkor már egész testében gyenge, többször elesik, de egyetlen barátját kivéve senkinek sem szól a betegségéről. A lemezfelvételei befejeződnek, Becker már folyamatosan remegő kézzel, minden erejét összeszedve tökéletesen feljátssza a gitártémákat. Szinte hihetetlen, de ebben az állapotában olyan gitárjátékot produkál, amire – minden túlzás nélkül- egészségesen is csak kevesen képesek. A címadó "A Little Ain’t Enough", vagy az "It’s a Showtime!" ritmusozása és szólója egyaránt mestermunka, vagy egy kicsit több is annál. Szinte hihetetlen, hogy mindezt, egy saját képességeinek töredékét birtokló és folyamatosan lebénuló ember játszotta lemezre. David Lee Roth-nak vannak ugyan sikeresebb kiadványai, de az előbb említettek miatt ez a korong – legalábbis számomra – örök emlék és kincs.



A lemez megjelenését követően nincs tovább értelme a titkolózásnak. Mindenki számára láthatóvá válik, hogy nagy a baj, Becker súlyos és gyógyíthatatlan beteg. Az annyira vágyott turnéról már természetesen szó sem lehet. Mivel egyik kezére már teljesen lebénul, szembe kell néznie az elfogadhatatlannal: soha többé nem vehet gitárt a kezébe.



Becker nem adja fel. Egyik kezét használva billentyűs hangszereken komponál zenét szimfónikus zenekarra, énekhangra és gitárra. A megvalósítás és végső formába öntés azonban javarészben zenészbarátaira marad, szerzeményeit ők játsszák fel lemezre. A kiadvány "Perspectives" címmel 1995-ben jelenik meg Japánban, majd Eddie Van Halen személyes közbenjárására egy vezető lemezkiadó cégnél az egész világon.

A szerzeményekről a már tolókocsihoz kötött Becker a következőket mondja: "Kétségkívül eltűnt valami nagyon fontos az életemből, de a betegségem egyúttal hozzásegített a bennem lévő zeneiség kiteljesedéséhez. Hiszek benne, hogy meggyógyulok, de ha nem, azt is elfogadom." Valóban, a lemezen hallható zene egyszerre fájdalmas és gyönyörű, és ténylegesen nem sok köze van a rockzenéhez. Egy lelkileg nagyon erős muzsikus belső vívódásainak, átalakulásának és akaraterejének magávalragadó zenei lenyomata.



1996-ban Beckernek már egyre nagyobb gondot okoz a beszéd, néhány hónap múlva már beszédképtelen és lélegezni is csak nagy nehézségek árán tud. Gégemetszést hajtanak végre nála, egy műanyagcsövön keresztül táplálják, ám állapota tovább romlik. Kórházba szállítják, ahol a klinikai halál állapotába kerül. Két hét vegetáció után az orvosok legnagyobb megdöbbenésére magához tér, sőt vizsgálati eredményei is javulnak. Bár továbbra is teljesen beszéd és mozgásképtelen, leveszik a lélegeztetőgépről, sőt egy édesapjával kidolgozott módszernek köszönhetően kommunikálni is képes környezetével. A módszer lényege, hogy egy számítógép leolvassa a szemmozgását, és a két szem egy-egy mozdulatához az abc egyes betűit rendelik. Ezáltal viszonylagos gyorsasággal tud mondatokat alkotni. A módszer működőképesnek bizonyul, hiszen az eljárás továbbfejlesztésével sikerül a számára legfontosabbat is megoldani. A szemmozgáshoz rendelt hangjegyek segítségével ismét képes zenét szerezni, Ez a zene, barátja Marty Friedman szerint, csak a legnagyobb zeneszerzők alkotásaihoz mérhető. Amerikában már bemutatásra is került, reménykedjünk abban, hogy hamarosan még szélesebb kör számára is elérhetővé és ismertté válik.