Wisdom: Words Of Wisdom (2006)


Talán érdemes azon elgondolkodni, hogy miért kellett hosszú éveket várni egy nemzetközi mércével mérve is professzionális true heavy metal csapat felbukkanására Magyarországon, amikor a stílus itthon is nagy népszerűségnek örvend. Vállalkozók ugyan szép számmal akadtak, csak éppen ezek szinte mindegyikéről ordított, hogy az országhatáron túl labdába sem rúghatnának, vagy a hangzás, vagy éppen az énekes behatárolt képességei miatt, hogy egyéb járulékos tényezőkről ne is beszéljünk. A Wisdom türelmes, kitartó de kemény munkával és nem utolsósorban teljes tudatossággal, minden részletre (színpadi megjelenés, borítógrafika, stb.) odafigyelve felépítette magát, és eljutott oda, hogy akár a stílus Ektomorf-ja is lehet, azaz kiléphet a nemzetközi mezőnybe. Rajtuk nem fog múlni, az biztos. A már két éve megjelent Ep idején még voltak ugyan kétségeim a jövőjüket illetően, de a debütáló lemez meghallgatása után ez az érzés eloszlott. Jó dalok, telt megszólalás, magyar mezőnyben ritkán hallható, szárnyaló énekhang, többszólamú, kristálytiszta vokálmunka, dallamos, de technikailag bravúros szólók, jellemzik a kiszámítható, dalszerkezetekben semmi meglepőt nem hozó szerzeményeket. Ez utóbbi megjegyzés nem elmarasztalás részemről, hiszen a csapat bevallottan nem akart zenei forradalmat, csupán a bejáratott recept (Hammerfall, Dream Evil stb.) szerinti jó dalokat.

Ez összességében sikerült, de egy (két) lépcsőfokot feljebb lépni a dalszerzést tekintve még igenis szükséges.

Akkor viszont világszínvonal!

Túrisas

(A cikk eredetileg a Rockinform 150. számában jelent meg.)
Címkék: lemezkritika