Nini, egy ismerős! Peter Langer, alias Pete Lancer egykoron a német Stormwitch ütőse volt, ami csupán annyiban rossz hír a rajongóknak, hogy a zenekar Achilles-sarka éppen ő volt, nem igazán a dobmunka és a dobsound miatt szerettük őket. Aztán Langer később a közepes teljesítménnyel előrukkoló, egy lemezt megért The Armada nevű formáció oldalán tűnt fel komor, német metal-lovagként, majd anélkül, hogy maradandó nyomot hagyott volna, vágtatott el velük az ismeretlenségbe.

Most hogy újból megláttam a nevét, biztos voltam benne, hogy a Sanction X-szel jegyet váltottam a harmadosztályra, de Pete rámcáfolt. Innen sem fogják elhívni ugyan dobklinikák és mesterkurzusok díszvendégének, de ezeket a húzós középtempókat mára lazán megoldja rutinból.

Leszállok a jó Lancer/Langerről, mert azért vannak itt nála hangsúlyosabb fazonok is. A csapatot Ebby Paduch (Ronnie James Padavona...hmmm) énekes viszi a hátán, ez tiszta sor. Dio és Tony Martin korszakos Black Sabbath fanatikus, nem is kétséges, hangja, kinézete, termete is hasonlít mesterére, de megemlíthetem a maiak közül Nils Patrik Johanssont is, hiszen személye, sőt zenekara az Astral Doors is kötelezően behivatkozandó a Sanction X kapcsán.

Be is lőttem nagyjából a helyüket a metal-porondon, kezdődhet az előadás!

Füstből előbújó misztikum, Paduch szuggesztív énekével és jó énektémáival (The Calling). Nincs nagy megfejtés, de mindig jólesik hallgatni az ilyen nagyívű, időtlen dallamokat. Robby Böbel (Talon/Frontline/Evidence One) is jól nyomja a gitáron, bár nem képes Paduch magasságához felnőni. Ez szigorúan csak a gitárjátékára és nem fizikai valójában értem, hiszen Paduch a zenekari képek után megítélve csak diónyi nagyságú (így is-úgy is).

Nem egy ősrobbanás, de mindvégig korrekt anyag, amely jól sikerült szerzeményeivel képes lekötni a figyelmet Néhányszor még biztos előveszem.
 
Túrisas