"Az a bajom a magyar rock/metal és a folklór kapcsolatával, hogy akarva-akaratlanul magára vette azt a negatív konnotációt, amely eredményeként az eredendően 'hazafi' vagy hasonlóképp képződő didaktikus szittya-badarság. Mindezt ahelyett, hogy tényleg saját kulturális örökségünkként legyen középpontba állítva, ne csupán kiszínezve és cukormázban kiforgatva tálalva. Szerinted az új Dalriada lemezen mennyi a mi tényleges 'nemzeti' (sic!) értékünk? És az ott hallható dallamok mennyiben képzik részét minden ilyen örökségünknek? Szerintem nem sokban. Egy erősítővel megerőszakolt nemzetközi mulatóslemez lett a vége, ami már nem is feltétlenül a magyar népzenéből táplálkozik, hanem általános folklór-dallamképletekből épít fel teljesen karaktermentes és zsibbasztó számokat. Nekem ez a Dalriada nem kell. Bocsánat.' (Bali Dávid, HammerWorld munkatárs)

Megbocsátjuk, persze, hogy megbocsátjuk Dávid. Semmi baj, nyilván volt előzménye. Gyermekkorodban vélhetően kijutott néhány, jogos indulatból lehúzott kortárs-tockos az alsó- és felsőtagozatban, az ilyen irritálóan tudálékos és izgága kreténeket utolérik a gyermekek kegyetlenül őszinte világának farkastörvényei. Hiába, ott még nem ismerik a politikai korrektség ellenszenves fogalmát. – Hála Istennek, nekik köszönhetően maradtak még igazságra épülő alrendszerek a társadalomban.

Lehet más véleményed, nem az a gond. Én sem vagyok die-hard Dalriada fan. Csak azt nem tudom elképzelni – és itt érzem a tudatos rosszindulatot és megátalkodottságot -, hogy egy alapvetően értelmes, olvasott ember nem látja tisztán: a Dalriada tevékenysége igenis hoz az értékteremtés konyhájára még akkor is, ha ez bizony – igazad van - nem autentikus népzene. Erősítővel megerőszakolt (ez a műfaj sajnos ilyen, nem hatásos a színpadon egy ki nem hangosított kobozzal túrni) folk metal.

Mint mondtam, van igazságod. Nagyon szigorúan nézve, hellyel-közzel talán nemzetközi mulatós is, meg általános folklórképletekkel operáló is, esetleg, bár nem hiszem, a korai anyagaiknál kevésbé karakteresebb is lett a végeredmény. Ez lehet vitaalap.  Az viszont nem, hogy a soproni zenekar visszatükröz–e valamit ún. "nemzeti értékünkből".  Ugyanis tudod a választ te is, csak szándékosan letagadod, mert kínos, legalábbis abban a sznob körben, ahol a másodlagos jelentést "konnotációnak" hívjátok, merthogy ilyen egyszerűen, magyarul, nem más, mint didaktikus szittya-badarság.

Bár nem áll rendelkezésemre reprezentatív felmérés arról, hogy a Dalriada munkássága hány embert fordított a magyar népzenei kincs alaposabb megismerése felé, de elég egy pillantást vetni a velük együttműködő, autentikus népzenében utazó Fajkusz Banda honlapjára, hogy a kérdés egyértelmű legyen. Sokakat. Innentől kezdve pedig szánni való az (ál)intellektuális szomjad a tiszta forrás után, amit egyébként is magasról szarsz le, illetve, hogy értsd: szuperiorálisan.

Részemről gratulálok a soproni vitézeknek. A szőrruhák ugyan bénák, az általam már korábban is hiányolt gitárszólók, sajnos szintén bénák, esetlegesek, így tök fölöslegesek (lehetne helyettük inkább tárogató), de összességében határozott ívű fejlődés látszik a dalszerzésben, megszólalásban, a nemzetközi siker pedig a miénk is.

Túrisas