Kiadó:
Nuclear Blast

Honlapok:
www.powerwolf.net
myspace.com/powerwolfmetal

Forró vizet a kopaszra! Nos, igen, ha malackodva meg tudjuk cselekedni, hogy egy üstnyi szentelt vízzel borítjuk le a németek román koprodukcióban teremtett horror-kreatúráját, akkor a szőrrel együtt lebontott szimfonikus, templomos, zengeldés, latin-katyvasztos irha nélkül bizony rájöhetünk az igazságra: Rock n' Rolf meghal, de nem alkuszik!

Vagyis: a Powerwolf nem véletlenül tette fel kislemezére a Running Wild egyik vezető csatadarabjának turbósított változatát, az utóbbi három albumon bizony hogy megkaptuk mindazokat az ágyúgolyóként fejbe kólintó sablonokat, melyekből annak idején a nem éppen emberbarát német kalózivadék faragta ki híres Roger-lobogós hadihajóját. Persze a németek szuperszonikus tálalása úgy idomul a Running Wild nyolcvanas évekbeli produktumához, mint a Nimitz csatahajó a Fekete Gyöngyhöz (Karib-tenger kalózai fanok most előnyben), itt bizony nincs elmismásolt, hamiskás hang, pincehangzás, japán dobos, ám van a kor technikájával nagyzenekarivá tuningolt iskolázott farkascsorda-vokál (naná, a bemelegítésül elfogyasztott kórus csak besegít belülről a hangszálaknak), a Grimm mesék eredetijéből elővarázsolt horror, és persze a híres német humor, amin általában csak a Robotzsaru tud röhögni. Hogyan? Hát csikorogva, hehehe. A "Riding The Storm" persze egy farkascsapda erejével üti le a szinkópát a fejekben – jóllehet a szerzemény már szerepelt egy külön, Running Wild feldolgozásokat tartalmazó albumon, a magyar Halor társaságában.

Akad azért még egy feldolgozás a kislemezen – ami a "Trinitiy In Black", a már kiadott felvételeket tartalmazó limited LP boxset tagja –, mégpedig az Armored Saint kultikus "March Of The Saint"-jének fergeteges újraértelmezése, bár egy "doomosított" covernél talán nem célszerű ezt a jelzőt használni. Igen, a kreativitást ezek után senki nem vitathatja el a fiúktól, mert akik így tudnak egy galoppos harci indulóból vontatott, horror-hangulatú funeral metalt varázsolni, azok megérdemlik, hogy akár hat láb mélyből is feltámadhassanak. Attila Dorn "operált" hangja persze már önmagában is elvinné a prímet, de a nagyzenekari gyászmenet már csak azért is könnyfakasztó, mert a rockerek – és ezt a "Don’t Cry" óta tudjuk – szeretnek sírni.

Az "EP in Bloodred"-re mi mást is mondhat tehát az ember, ha stílusos akar maradni: fincsi, még azoknak is, akiknek a szőr áll fel a hátukon az imázs hallatán és láttán. Csak nehogy aztán forró víz legyen a vége.

Garael