Hát igen, így kell unikumnak lenni. No, ez nem felszólítás a Zwack konszern felé, hogy monnyanak' le, pusztán az elismerés egyik fajtája. Mert hát ugye nem sok olyan banda van, amelyik két hivatalos névvel létezik, de ez még kevés lenne az egyedi státusz eléréséhez, ám ha hozzátesszük, hogy az 1986-ban alakult török heavy metal csapat már akkor keleti folkzenei hatásokat integrált zenei világába, mikor az ezen az oldalon is méltán dicsért Myrath zenészei még gyerekhangszereken gyakorolták az arab "Cickom, cickom, vagyon-e szép lányom"-ot, akkor rögtön másként muzsikál a nádi hegedű.

No persze a csapatot igazán csak a szó eredeti értelmében lehetne progresszívnak nevezni, mert az alapok azok bizony veretes heavy metal/thrash panelekből építődnek, még akkor is, ha a dallamokat mélyen áthatja az "ezeregyéjszakás bazseva", ami már önmagában is ad némi pszichedelikus jelleget a handzsárral vágott riffekkel támogatott szerzeményeknek.

Jelenlegi albumot nem nagyon siette el a csapat, de hát mikor törjenek előre, ha nem akkor, mikor a török haderő sajnálatos módon elsőfokú készültségben várja a csengő megnyomását – bárcsak a zenészekre lenne bízva a támadás, persze csak muzikális síkon… Nos, vagy 10 éve jelent meg az utolsó Pentagram/Mezarkabul album, ami dupla formátumban, két külön címmel hirdette a csapat különös vonzódását a megosztott nevekhez. Azóta persze sok víz lefolyt a metál óceánokon, és Hakan Utangaç bandavezér-gitáros sem szobafogságban, a világtól elzárva próbálta újból hadba szólítani az anatóliai csapatokat. Ebbe belefért egy énekes csere is, ami igencsak illeszkedik az újabb hatásokhoz: a "metálkór" megfertőzte a török metálzenei életet is, így az új dalnok hol kiabálós, hogy fátyolosabbra vett hangja igazi kulturális katyvaszt teremt, amiben az évezredes népi motívumok keverednek a második évezredes amerikai újhullámmal. Mondjuk a csapat gyenge pontja véleményem szerint mindig is az énekes volt, és ezt a problémát most sem sikerült kiküszöbölni. Gökalp Ergen lemezen még el-elmegy, de félek, hogy koncerten ezek az ordibálós részek csak arra lesznek jók, hogy elfedjék a hamis hangokat.

A dalok egyébként kiválóak, nekem főleg az anyanyelven előadott, autentikusabb melódiák jönnek be – annyira nem ismerem a török népzenét, de valószínűleg tartom, hogy Hakanék az európai fülnek is igazán élvezhető formába öntötték ezeket, így óvodáskorú gyermekem is megelégedéssel bólogat a dallamok hallatán – bár neki az új Manowar lemez is bejött –, aki mostanra a magyar népzenei darabok értő ismerője lett, hála a Youtube-on fellelhető "Gyermekdalok" video válogatásnak.

Hiába, no, nem véletlenül tölt be kult-státuszt a Mezakabul, akik így tudják a The Cult féle mélabút keleti autentikába oltani, mint ahogy azt az "It’s Dawn Again"-ben sikerült, azok megérdemelték a Sony bizalmát. A modernebb hatások ellenére – aminek szerintem igazából a szólógitár látta kárát, a darabolós riffvezetés dominanciáját kihangsúlyozva – MMXII-ben is megőrizte unikum voltát a csapat: osz'mán mondjátok, hogy az oszmánok nem lehetnek jók metálban. Dehogynem, és ehhez nem is kell "az török áfium"…

Garael