Gitárosok, figyelem!

J˘n s Tam s Git rverseny - J˘n s Tam s fot˘.jpg

Nagyszabású hazai internetes gitárverseny indult el augusztus 31-én. A verseny létrehozója és névadója Jónás Tamás, aki a világhírű amerikai gitáros, Steve Vai kiadójánál van szerződésben. A hazai és külföldi támogatóknak köszönhetően a verseny több mint negyedmillió forintos összdíjazással várja a gitárosokat.

A Jónás Tamás Gitárverseny egyik különlegessége, hogy a debreceni Rocksuli a verseny legjobb fiatal tehetségét féléves ösztöndíjjal jutalmazza. Erre a hazai gitárversenyek történetében korábban még nem volt példa.

A verseny további érdekessége, hogy a résztvevők nyolc kategóriában is kaphatnak elismerést, így ezen a versenyen azok is díjakban részesülhetnek, akik hobbiszinten gitároznak, vagy nemrég kezdtek zenélni. A zsűri többek között a Legjobb Gitáros, a Legjobb Fiatal Tehetség, a Legjobb Rock Szóló, a Legszebb Téma, a Legötletesebb Momentum és a Legjobb Előadás kategóriákban hirdet győztest.

A versenyre Jónás Tamás neves zenészekből álló nemzetközi zsűrit hívott össze. A zsűritagok között megtalálható az amerikai Troy Stetina, a világ első számú gitár-instruktora, akinek gitároktató könyvei és DVD-i több mint egymillió példányban keltek el világszerte, és évtizedek óta jelentkezik gitár-rovatokkal a legnagyobb amerikai gitármagazinokban. Szintén zsűritag a svéd Mattias IA Eklundh és az ausztrál Brett Garsed, akik Troy Stetina mellett szintén a világ legjobb és a szakmán belül legelismertebb gitárosai közé tartoznak. Stetina, Eklundh és Garsed Jónás Tamás nemrég megjelent második nagylemezén is szerepelnek.

A gitárverseny szeptember 30-ig tart, és a Hangfoglalás kiállításon, 2012. október 6-án lesz a hivatalos díjkiosztó gála.

A verseny támogatói: Árkádia Hangszerbolt, Echo Hangstúdió, Eldorádó Hangszerbolt, Guitar Master Class, Jam Track Central, Kasleder Effects, Lukinserv, Mezzoforte Hangszeráruház, Oroszlánbarlang, Riff Axelerator, Rocksuli, Sublime Pickups, Vintage'52 Hangszerviz.

A Jónás Tamás Gitárverseny hivatalos videója:

Hivatalos honlap, a nevezés részleteivel:

Címkék: ajánló