Kiss: Monster (2012)

kiss 2012.jpg
Kiadó:

Universal Music

Honlap:
www.kissonline.com

Nem hiszem, hogy nagyot tévednék, ha arra tippelek, nincsenek túlreprezentálva szerkesztőségünkben a Kiss rajongók, ezért – jelentőségüket és rocktörténeti szerepüket elismerve és meg nem kérdőjelezve - nem esünk hasra attól, ha a nagy szemfényvesztők kiadnak egy olyan korongot 2012-ben, ami '78-ban haj, de csoda klassz lett volna, korszak- és stílusalkotó is lehetne mára, szaporítva a Csók-királyok klasszikus albumainak sorát. Csakhogy mégis eltelt azóta harminc-egynéhány évecske, ugye, ami alatt ők maguk is eljátszották ugyanezt, ugyanígy jó néhányszor. És még sokan mások.

Szóval nem volt nagy tülekedés azért, hogy ki zúdíthatja magára a kis(s) zenekar nagy rajongóinak még nagyobb haragját azzal, hogy nem szaporítjuk az ömlengő tíz pontos kritikák sorát. De mégiscsak az év egyik fontos megjelenéséről van szó, ezért úgy illik, hogy mi is véleményt alkossunk és közreadjunk róla. Hát tessék, én megteszem: nem estem hasra attól, hogy a nagy szemfényvesztők kiadtak egy olyan korongot 2012-ben, ami '78-ban haj, de nagy durranás lett volna. Most viszont... Legalább egy mai hangzást csaptak volna hozzá az ezerszer lerágott csontokhoz (melyek attól függetlenül, hogy egy hangot sem tesznek hozzá a kemény rock történetéhez - vagy éppenséggel pont azért - természetesen tökéletesen működnek).

De nem is feltétlenül elvárás ez, hozzátették ők már a magukét ehhez a sztorihoz, úgyhogy azt is meg tudom érteni, ha valaki attól csinálja össze magát, hogy megveheti újra a "Best Of Kiss"-t, 2012-es dátummal, új borítóval. Hiszen jómagam is épp így érzek (ez esetekben inkábbrajongóként) az Accept és a Van Halen reunionok kapcsán: pontosan azt kaptam, amit vártam – a régi érzések és fiatalkorom rácsodálkozó élményének visszatérést, újraélését. Ahhoz pedig a régi, százszor hallott történetek újabb felidézésén keresztül vezet a legegyenesebb út. Aki nem volt katona, persze rohadtul nem érti, mit lehet élvezni abban, amikor hetvenedszer is röhögve mesélik ugyanazokat a kaszárnyasztorikat, de ez legyen az ő bajuk. És bár jómagam voltam katona, sajnos nem a Kiss Army-ban, úgyhogy ezúttal a mélán unatkozó kívülállók táborát gyarapítom. Bocsi.

Kotta

Címkék: lemezkritika