Kiadó:
Napalm Records

Honlapok:
www.kamelot.com
facebook.com/kamelotofficial

Szerénytelen megállapításom az, hogy többéves elkötelezett munkánk eredményeképpen mi már büntetlenül megúszhatjuk azt, ha magunkat idézzük, vagy egymástól ollózunk be egész bekezdéseket. Ezért hát minden szégyenérzet nélkül kopipésztelem ide Garael kolléga rendkívül szellemes és - ami ennél fontosabb - lényeglátó megállapítását, melyet a 2012-es albummal kapcsolatban osztott meg az olvasókkal: "...mit csináljak, ha a prog-powerből férfi énekessel felálló 'csajmetálos' gótikus bandává váló Kamelotról most is a Disney-féle kastély jut eszembe, és nem az Arthur mondakör hegyormon magasló csatacentruma."

Igen, a Kamelot a Nightwish-hez és pl. az Amaranthe-hoz hasonlóan kiváló üzleti érzékkel fölépített és minden bizonnyal jól jövedelmező vállalkozás, amely sikerét az alapos piackutatásnak és profi marketingnek köszönheti. Nincs ezzel semmi baj, főleg úgy, hogy kezdettől fogva jó dalszerzői és zenészi kvalitások támogatták a szerencsés csillagzat alatt született alapötlet kivitelezését. A fönt fölsorolt együttesek arról ismerszenek meg, hogy sok női rajongójuk van, illetve olyanok is elismeréssel szólnak róluk, akik egyébként nem hallgatnak sem hard rock, sem heavy metal muzsikát. Hadd hangsúlyozzam ki még egyszer: ezzel nincs semmi gond; egy rockernek különben is elég nehéz csajoznia az érdeklődési körök közös halmazának karcsúsága miatt. Egy Kamelot DVD elé legalább le lehet ültetni egy olyan dögös bögyöst is, aki a népszerű magyar rádiócsatornák szegényes választékán szocializálódott.

Azért illik, hogy magáról a lemezről is essék néhány szó. Roy Khan magába és Istenhez fordulása miatt a Kamelot nem csak az énekesét, de a zenei arculatot erősen meghatározó oszlopos tagját is elveszítette. A svéd Seventh Wondertől elcsaklizott új énekessel, Karevikkel azonban jól választottak (néha teljesen olyan mintha Khant hallanám), és így talán a billentyűs, Palotai is nagyobb falatot haraphat magának a zeneszerzésből (amihez a Sons Of Seasons-ből kiindulva biztosan ért). A "Haven" jellegzetes Kamelot termék, annak minden ismertetőjegyével, most mégis azt érzem, hogy mind hangzásban, mind dalszerzésben összeszedettebb, jobban sikerült darab ez, mint a "Silverthorn".

Az én ízlésemnek még mindig egy kicsit sok a líra, erőltetettek és kiszámíthatók a csajos duettek (pl. Under Grey Skies), de akad néhány piszkosul eltalált, vérbő nóta: a "Fallen Star"-"Insomnia" kettős pl. rendkívül erős kezdés, de hasonlóan impresszív az album gerincét alkotó "End Of Innocence"-"Beautiful Apocalypse" páros is. Személyes véleményem az, hogy a "Haven" büszkén odatehető a "The Black Halo" és a "Ghost Opera" mellé (ezek pedig ma már "klasszikusok"), és a Karevik-éra eddigi legtetszetősebb teljesítménye.

Tartuffe