Kiadó:
Dynamo Records

Honlap:
facebook.com/HudsonCadorini

Nálunk az instrumentális gitárzenék ügyeletesévé (Túrisas inaktivitása okán) egy ideje már Mádi N. kolléga lépett elő, de tuti biztos vagyok benne, hogy Cadoriniről még ő sem hallott. Ez természetesen nem szemrehányás akar lenni, hiszen a távoli Brazília kvázi country pop (testvér)duójából, az Edson & Hudsonból szólistává avanzsált Cadorini szerintem még hazájában sem számít ünnepelt szupersztárnak. Szóval ember legyen a talpán, aki e bejegyzést olvasva rávágja: "Ja! Hát persze! Totál meg van, kiről van szó!"

Nyilván nekem sem volt a leghalványabb elképzelésem sem, hogy ki lehet a manus, de a brazil rock zenei életet és az ottani gitárosok fölkészültségét alapul véve, nem lehet hebehurgyasággal megvádolni csak azért, mert belehallgatás, különösebb utánjárás nélkül töltöttem le az instrumentális gitár muzsikaként hirdetett albumot. Közben persze kiderült, hogy Cadorini néhány nótában énekel is (nem rosszul, de azért nem frontember anyag), ez azonban nem zavar, sőt, néha kifejezetten üdítő.

A lényeg tehát az, hogy Cadorini 2008-ra látta elérkezettnek az időt, hogy szólóban is kipróbálja magát, és végre olyan zenét játsszon, ami gitárosként mindig is inspirálta. Steve Vai, Joe Satriani és Eddie Van Halen neve merült föl a nagy példaképek között, de Cadorini egyiküket sem másolja szolgai módon, sőt természetesebb, nyersebb megszólalása ki is emeli ebből az illusztris társaságból.

Nem mondom, hogy a "Turbination" kihagyhatatlan vagy különösebben érdekfeszítő kiadvány, de gitárosoknak, illetve a gitárzenék rajongóinak szerezhet pár kellemes percet, főleg, amikor mer egy kicsit dél-amerikaiasabb lenni (pl. Zum Zum Zum, Sinal De Vida, Deixa Pra La). A kedvenc nótámat ide is tecsövelem gyorsan:

Tartuffe