Kiadó:
Frontiers

Honlap:
www.royalhunt.com

A Lancer recenzió kapcsán azt mondtam, nem várom, és nem várok sokat az új Maidentől. Utóbbi még igaz is, nem ringatom magamat ama hiú reményben, hogy a kreativitásuk valaha is újra felszökik a fiatalkori magasságokba, nem ők fogják megújítani a metalt, de még saját magukat sem – ebben a korban ez már nem is elvárható. Az állítás első része – bevallom – azért tartalmazott némi túlzást. Dehogynem vártam, nagyon is! Ha őszinte vagyok magammal, akkor el kell ismerjem, éppenséggel még mindig a legrégebbi nagy kedvenceim aktuális megjelenéseit lesem tűkön ülve. Idén eddig ezek az Iron Maiden, a Motörhead, a Faith No More, no és persze a Royal Hunt.

Ha jobban belegondolok, van azért olyan fiatalkori favoritom, akinek az új albumai már TÉNYLEG teljesen hidegen hagynak. Yngwie papának például sikerült ilyen mélyre küzdenie magát, és a Metallica is határeset. Azaz, ha el is tudom fogadni az ifjonti hév és az újító szellem megkopását, a minőségre való törekvést látnom-éreznem kell az adott zenekarban, hogy még ma is tűzbe hozzon az x-edik megjelenésük. (Ezt a minimális elvárást egy St. Anger és a Lulu, vagy Malmsteen új munkái nem tudják megugorni.)

Hogy rátérjek végre a dánokra, ennek a kritériumnak ők viszont maximálisan eleget tesznek. Sok negatívumot lehet velük kapcsolatban felhozni, kezdve a műanyag hangzással és a bevált zenei sablonok pufogtatásával, de az elvitathatatlan, hogy a saját markáns zenei világukon belül – pedig fordult egyet-kettőt közben a muzikális közízlés kereke, így az anyagi lehetőségeik is – mindig színvonalas produkcióval álltak elő. Most sincs ez másképp: a "Devil's Dozen" nem több, mint a következő Royal Hunt CD, a megszokott hangzással, fordulatokkal, hangulattal és minőséggel.

Egy rajongónak pedig nem feltétlenül kell ennél több. Ezt a lemezt be lehet illeszteni a sorba, logikus folytatása az utolsó három D.C. Cooper-es albumnak, amely hozza a bandára jellemző dallamokat, megoldásokat, színvonalas szórakozást nyújtva az arra vágyóknak. Megújulni tehát már nemigen fognak, ahogy a Mötörhead, a Faith No More, vagy a Maiden se, de korrekt, élvezetes, karakteres produkciót még nyújtani tudnak mindannyian. És ez szerintem tiszteletre méltó.

Kotta