Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak




 

ws szines.jpg

Wolf Hoffmann: Headbanger's Symphony (2016)

2016.07.04. 15:46 | Dionysos | 8 komment

wolf_hoffmann_hs.jpg

Kiadó:
Nuclear Blast

Alapvetően én vagyok az egyik utolsó ember, aki kimondja, hogy néha a kevesebb az több, hiszen Yngwie Malmsteennal együtt bátran vallom, hogy nem kell mellébeszélni, meg lökni ezt a hülye gitár-elitista szar dumát, a több, az több – téma lezárva. Csak nagyon ritka kivételek vannak, de azért vannak. Egyik összehasonlító kritikámban is megjegyeztem, hogy technikai felkészültségben ugyan összehasonlíthatatlanok, de a Lynch vs. Hoffmann klasszikus-átirat párbaj győztese 2010-ben az Accept-bárdista lett. Lynch mindent tud a gitárról, varázsolt is az átiratokban, ahogy kell, de ez az "össze-vissza lemez" csak lógott a levegőben, nálam legalábbis kicsit sem működött, míg a technikailag lényegesen alárendeltebb Hoffmann elkapta a fonalat és teljesen hangulatos kis darabokat formált saját képére és hasonlatosságára a legtöbb zenehallgató által ismert klasszikusokból.

Érthető hát, hogy vártam ezt a lemezt is, sőt nagyon vártam, hiszen egyértelmű, hogy a gitáros most nagyon elemében van, fut az Accept-szekér is rendesen, minden adott volt egy ismét nagyon hangulatos új cucc megszületéséhez. Ehhez képest viszont csalódás az anyag, pedig voltaképpen a recept nem változott. A jól ismert klasszikus darabokat igyekszik megszólaltatni a saját (gitár)hangján. Milyen érdekes ez, hogy ha szigorúan technikai értelemben nézzük, Hoffmann nem gitározik kifogástalanul, szúnyogvibratója van, ami gitáros berkekben nem bocsánatos bűn, mégis, ahogy megszólal a kezében a hangszer, az egyszerűen jó és izgalmas, arra oda kell figyelni.

Ez a Hoffmann-féle hangulat most is itt van, tehát népszerű is lesz a lemez, nem is mondom, hogy rossz, ha eredetiben nem is szerzem be, az iPodról tuti nem törlöm. De közben folyamatosan érzem, hogy most a technikai hiányosságokon nem sikerül túllépni, holott a "Classical" lemezen ezt oldotta meg parádésan a kompozíciókkal, a szűk technikai eszköztár ellenére. Nézzük csak! "A hattyúk tava" tipikusan Hoffmann ziccer lenne, de ott hangsúlyozza és nyújtja a hangokat, ahol nem kellene, ahol ez totál megöli a főtémát. Albinoni Adagio-ja ilyen értelemben már jobban sikerült, de ott meg van ugyebár egy összehasonlítási alap… Úgy is mondhatnám, hogy épeszű gitáros ezt Yngwie után már nem fogja, nem akarhatja ugyanabban a felfogásban eljátszani, feltéve, ha nem akar beleszaladni egy óriási pofonba. Wolfy viszont kemény és bátor, és akarja, és bele is szalad.

Vannak azért jó pillanatok, pl. a klipesített Muszorgszkij-átirat eléggé rock lett. Ez egyben egy jó példa arra, hogy a hangulat és a kompozíció újragondolása miként fedi el jótékonyan a technikai lemaradást. (Szigorúan a technikás gitárhősökhöz képest, mert azért Wolf is "hero" ám, ráadásul alanyi jogon!) Az első lemezen nekem nem hiányzott, hogy Wolf nem gitármágus, sőt homlokon dobta a gitármágus Góliátot egy parittyányi jó ötlettel és hangszereléssel, amitől ő ki is terült, most viszont hiányérzetem van. Nemhogy nem terített le senkit, de az Adagio-val még meg is rázta a pofonfát és készségesen alá is állt. Viszont, ha nálam kevésbé tudálékos és szakmai okoskodó Accept fan vagy, simán élvezni fogod.

Túrisas

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr688866146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

saszi11 2016.07.04. 22:35:55

nekem már az előző sem tetszett, túl szögletes számomra a játéka. Ha ilyen zenét akarok hallgatni gitáron, akkor Smolski második lemezét veszem elő

MádiN. 2016.07.05. 10:29:57

@saszi11: 32 másodpercig bírtam, favágás

turisas 2016.07.05. 15:25:25

Mindkettőtökkel egyetértek, noha a kérdés szerintem ennél lényegesen árnyaltabb. Nem lehet mindent ennyire szigorú szakmai szűrőn keresztül átpréselni, mert akkor a Ramones sem lett volna soha, sehol. Néha a favágás is tud működni, ráadásul nekem szent meggyőződésem, hogy Wolf Hoffmann izgalmasabb, mint ezer névtelen gitáros, akik technikaialag ugyan tökéletesek, nincs szúnyogvibratójuk, gyorsak is, pontosak is, ezért le is szólják Hoffmannt, miközben ő egy saját stílussal rendelkező gitáros, a többiek pedig saját, önálló stílus nélkül tökéletesek.

saszi11 2016.07.05. 22:14:35

@turisas Túl nagy a fa, és életlen a fejsze. A Ramones nem próbált önmagán túlnőni. Nem a zenei tudással van bajom, hanem a komolyzenéhez való hozzáállásoz. Én kifejezetten szeretem az Acceptet, de ezek a lemezek nagyon nem jönnek be.

turisas 2016.07.05. 22:21:50

Ezt érzem én is most, le is írtam....
Ugyanakkor vállalom, hogy az előző ilyen stílusban fogant lemeze kimondottan élvezhető és izgalmas, noha nem volt jobb gitáros...

szabzero 2016.07.26. 09:59:22

@saszi11: Kicsit igazságtalan bedobni Smolski-t. Ilyen erővel szinte mindenkinél találunk egy jobbat :)

saszi11 2016.07.26. 11:07:27

Nem technikai tudásra gondoltam,hanem a zenéhez való hozzáállásra. Sajna ezt nem tudom jobban kifejezni. Valaki a felszínt akarja kapirgálni, van ski a mélységet keresi