Honlap:
facebook.com/BurnclearOfficial

Nagyon kedvelem a finneket, pedig Túrisas kollégámmal ellentétben még nem sikerült eljutni hozzájuk; viszont itt, ahol most külhoni szolgálatomat teljesítem, minden koalíciós katonának ingyen rendelkezésre bocsátják a tábori szaunájukat. Igen, ezek a kedves fickók még a sivatagba sem utaznak szauna nélkül! De nem ezért szeretem őket igazán, hanem a '90-es évek óta megvalósított elképesztően sikeres zenei forradalmuk miatt! Ez a kis 5 milliós nemzet számolatlanul adja a világnak a kiváló hangszereseket, énekeseket, és az Encyclopaedia Metallum kimutatása szerint Európában magasan itt a legnagyobb az egymillió lakosra jutó átlag metál zenekarok száma: 630!!!. (Csak összehasonlításképpen nálunk ez a szám 105; tessék csak a térképet alaposan átböngészni!)

Nyilván ezek után már meg sem lepődöm, ha egy nevesincs fiatal finn zenekar váratlanul lecsap rám mint fuldokló a mentőövre. Ezek ott teremnek, vannak, alkotnak végtelen alázattal és rendíthetetlen küldetéstudattal... Ezt már megszoktam, csak az irigység keserű ízét nem a számban. Szóval a Burnclear is arrafelé szökött szárba, és 2013-ban jelentkeztek is egy négyszámos EP-vel (Eventide), amire még egy olyan sasszemű kukabányász sem figyelt föl, mint jómagam. Viszont a hiperérzékeny detektoromon most fönnakadt az első teljes stúdiólemez, amiben nem is csalódtam: hamisítatlan skandináv power metal cucc progresszív fölhangokkal.

Föltörekvő, fiatal formációról van szó, akik zeneileg még nem teljesen kiforrottak, és kiadói támogatás nélkül dolgoznak (ha van még olyan egyáltalán). Az albumot saját költségen rögzítették a Guru Recording Studiosban, egy bizonyos Rauno Paananennel a keverőpult mögött, a kiadás és terjesztés is "független", azaz: önfinanszírozott. Ez sajnos hallatszik is az anyagon, nekem különösen a dobhangzás (lábdob) tűnik javíthatónak, de a gitárhangzással sem vagyok maradéktalanul elégedett, bár hozzáteszem: nálunk csúcselőadók szólnak így lemezen.

Tony Turunen énekes nem a Russell Allen Ligában játszik ugyan, de legalább nem tucat-hang, a gitárosok: Karri Shemeikka és Tomi Virtanen viszont világszínvonalat képviselnek. Az együttes dallamérzéke figyelemreméltó, bár ebből a szempontból az anyag egy kicsit egyenetlen; látszik, hogy egy hosszabb időszak, kb. négy év termése lett ide besűrítve. Én nagyon szurkolok nekik, mert az a bizonyos x-faktor kétségkívül bennük van. Érdemes lesz rájuk odafigyelni a jövőben...

Tartuffe