Áldott, Boldog, Békés Karácsonyt Kívánunk Mindenkinek!

y_christmas.jpg

Az ünnepi jókívánságokhoz most némileg rendhagyó módon nem rock/metál szerzeményt, de még csak nem is valami jazz fúziós motívumot mellékelünk, hanem egy karácsonyi klasszikus barbershop-stílusú földolgozását. Az "It's Beginning To Look A Lot Like Christmas" egy Meredith Willson nevű amerikai író, dalszerző sláger-érzékenységét dicséri. Az 1951-ben született szerzeményt még abban az évben többen földolgozták (pl. Perry Como és Bing Crosby), azóta pedig földolgozások – talán nem túlzok – százezrei születtek. Az ide beszúrt videót egy Julien Neel nevű francia-amerikai úriember készítette, aki maga énekelte föl a basszustól a tenorig mind a négy szólamot. Ez már önmagában komoly teljesítmény (és adottság), de a többszólamú átiratért is ő a felelős; a kottákat meg is lehet vásárolni a honlapján, ahol rengeteg nóta hasonló földolgozását meghallgathatjuk. Érdemes szemezgetni, a faszi tényleg zseniális (amit pl. ITT művel, egyenesen libabőr). Szerintem az ilyesmi jobban is illik az ünnep hangulatához, mint valami Trans-Siberian Orchestra-féle, kétgitáros zúzda (bár az sem rossz).