Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Pattern-Seeking Animals: Pattern-Seeking Animals (2019)

2019.07.16. 11:14 | Dionysos | 1 komment

y_241.jpg

Kiadó:
InsideOut Music

Honlapok:
www.psanimals1.com
facebook.com/psanimals1

Ránézésre John Boegehold egy joviális, kopasz öregúr benyomását kelti, kb. úgy néz ki, mint a szomszéd gasztroenterológus; valójában azonban hosszú évek óta a Spock's Beard "szellemírója". A "Feel Euphoria"-tól (2003) kezdve Boegehold besegített a kreatív motorját vesztett, megfogyatkozott csapatnak zene és szövegírásban, de a "The Oblivion Particle"-t (2015) már gyakorlatilag felesben Boegehold írta meg. Most úgy határozott, hogy egykori és még ma is aktív SP muzsikusokkal készít egy albumot, amelyen helyet kaphatnak olyan szerzeményei is, melyek nem föltétlen passzoltak volna az anyabanda zsáneréhez.

Boegehold előzetes nyilatkozataiban igyekezett kihangsúlyozni a különbségeket, de a teljes album ismeretében azt kell mondanom, nem sikerült markánsan eltérni sem az SP kompozíciós jellemzőitől, sem pedig a védjegyszerű SP hangzástól. A Dave Meros bőgős és Jimmy Keegan dobos által alkotott nagyszerű ritmusszekció azonnal beazonosítható zenei alapokat teremt, amire erősen rásegít Ted Leonard semmivel és senkivel sem összetéveszthető orgánuma. Valóban akadnak olyan dalok, amelyek nem kifejezetten az SP stílusát képviselik (pl. We Write The Ghost Stories, No Land's Man), ugyanakkor az SP sohasem volt egy szigorú, áthághatatlan határvonalak által megbéklyózott zenei műhely, és a nóták közül is leginkább azok működnek, amelyek simán ráférnének az új SP anyagra (pl. No Burden Left To Carry, Orphans Of The Universe).

Készséggel elismerem, hogy dallamossága ellenére ez nem egy azonnal átlátható és befogadható dalcsokor, mégis az az érzésem, hogy minden erénye ellenére ez egy "Spock's Beard light" album, és egyet kell értsek Kárpátisszal a hardrock.hu-ról: akármilyen tehetséges muzsikus Ted Leonard, orgánumában nincs meg fele sem Neal Morse és Nick D'Virgilio érzelmi töltetének, ráadásul gitárosként ebben a közegben sajnos kevés - egy szürke kis fecske, aki nem csinál nyarat. Ezt annak ellenére mondom, hogy nagyon csípem a palit, pl. az Enchant "My Gravel Hand"-jét (Break, 1998) a mai napig megkönnyezem, a "Submerged" (Spock's Beard: Brief Nocturnes And Dreamless Sleep, 2013) pedig minden idők egyik legnagyobb prog-rock balladája.

Azt gondolom, hogy a PSA életképes projekt, ez az album is nyújt tartalmas, maradandó élményeket (a "Fall Away" pl. egy rendkívül szép, szívmelengető lassú dal), de nagyon félek attól, hogy ez a projekt esetleg hátráltatja, negatívan érinti a Spock's Beard jövőjét, netán éket ver az SP jelenlegi fölállását képező zenészek közé. Remélem, nem így lesz.

Tartuffe

 

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr4414948978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

saszi11 2019.07.19. 20:00:56

Nagyon jó zene.Kösz a kritikát