Kiadó:
Mascot

Honlapok:
www.spocksbeard.com
myspace.com/spocksbeard

A már hírnevet szerzett, rajongói törzsgárdával rendelkező csapatoknak az lehet a jövő ezekben a szűkre szabott esztendőkben, amivel a Spock's Beard is próbálkozik az "X" (2010) óta. A kaliforniai obsitos proggerek "előfinanszírozzák" lemezeiket: meghirdetik, hogy új albumot szeretnének készíteni, amit ilyen-olyan előnyös csomagokban előre meg lehet vásárolni, sőt komolyabb anyagi fölajánlásokat is lehet tenni, amelynek fejében még a donorok nevét is megörökítik (mint pl. tették azt a "Their Names Escape Me" című bónusz dalban). Miután az "X" nekem nagyon bejött (eddig messze a legjobb poszt-Neal Morse SB anyag!!!), úgy gondoltam, hogy az előfinanszírozásból most én is kiveszem a részem. A behatárolt lehetőségeimhez mért kicsiny, de lelkes fölajánlásért kapok egy limitált kiadású lemezt és egy pólót, s amíg a pakk megérkezik, személyre szabott digitális letöltéssel enyhíthetem a várakozás izgalmát...

E szokatlan marketing támogatásához kell némi bizalom a fanok részéről, de ez bennem szikla szilárd volt annak ellenére, hogy nagyon rosszul esett Nick D'Virgilio énekes-dobos kilépése. Helyére Ted Leonard érkezett (Enchant, Thought Chamber, Affector), akit az Enchantben kifejezetten kedveltem tiszta, érzelmes hangjáért, szerethető dallamaiért. Leonard ezen az albumon többet bizonyít annál, hogy méltó utódja Neal Morse-nak és Nick D'Virgilionak a mikrofon mögött, ugyanis a zeneszerzésben is jeleskedett; pl. az egyik kedvenc nótám az albumról éppen az általa jegyzett "Submerged".

Azt kell mondjam, az új énekes üdítő frissességet, szó szerint és képletesen új hangot hozott a Spock's Beardbe, amely így még inkább képessé vált elszakadni Neal Morse zsenialitásának olykor már valóban nyomasztó  hegemóniától. Persze a folytonosság nem szakadt meg, Neal két dalban is kisegítette testvérét (Afterthoughts, Waiting For Me). Még a hangzás is modernebb, gazdagabb, szikárabb lett. A Nick  D'Virgiliot a dobok mögött fölváltó Jimmy Keegen most a stúdióban is bebizonyíthatta, hogy van olyan zenész, mint elődje. A turnékon nyújtott teljesítménye alapján (itt) kétség sem férhetett hozzá, hogy ő a tökéletes megoldás.

Félretéve a rizsát: a BNADS piszkos jó lemez lett, tuti TOP 15-ös anyag, amely hangzásban, kompozícióban, külcsínben és belbecsben 10/10. Erre mondják, hogy jó befektetés volt (annak, aki előrendelte) és az is marad (azoknak, akik csak most eszmélnek). Május 12 aranybetűs dátum a határidőnaplómban, mert teljesen kizárt, hogy az A 38-as hajóra szervezett buli ne legyen az év koncertje, életre szóló élmény, kutyámfüle, csakúgy, mint 2010-ben. Ez a közel 90 perc (nem tévedés, a 2 CD-s "special edition" tényleg ilyen hosszú, nem is érdemes az 55 perces alapváltozattal bajlódni!) üresjáratok nélküli tiszta muzsika. Punktum.

Tartuffe