Kiadó:
Napalm Records

Honlapok:
www.scottstapp.com
facebook.com/ScottStapp

Rögvest az elején őszintén be kell vallanom, hogy ami engem illet, Scott Stapp, a Creed egykori frontembere nem tartozik a legszimpatikusabb muzsikusok közé. Aki rendszeresen olvassa ezt a blogot, tudja, hogy a '90-es évek elemi erejű zenei mozgalmával a grunge-dzsal (szó szerint: trutyival) enyhén szólva hűvös a viszonyom. A Creed ráadásul a Seattle-ből kiindult stílus egyik másodgenerációs, epigonként elkönyvelt képviselője volt, ami miatt még az elkötelezett Nirvana, Pearl Jam, Alice In Chains stb. rajongók is gyakran ekézték őket. Ezek után talán nem meglepő, hogy Stapp immár harmadik szólólemeze gyakorlatilag egy nehezen magyarázható véletlen folytán kötött ki a lejátszómban.

Mint sokan mások, én is úgy gondoltam, hogy mindenki megérdemel egy második esélyt. A srácnak meglehetősen hányattatott volt az élete (története kísértetiesen hasonlít Nikki Sixxére), tizenévesen menekült el otthonról, a Creed világsikerei után gyorsan elszaladt vele a ló, jöttek az ilyenkor szokásos alkohol- és drogproblémák, amit csak tetézett egy pikáns családi erőszak ügy 2007-ben. Azóta rendbe tette az életét, elment rehabra, kiengesztelődött a családjával, vállalta a kontrollált gyógyszeres kezelést, miután bipoláris zavarral diagnosztizálták, valamint három gyermekével együtt egy békés Nashville-i keresztény kommunába költözött.

A "The Space Between The Shadows" dalai nagyobbrészt erre a kanyarokkal, megpróbáltatásokkal teli életútra reflektál, ezért elég sok rajta a merengő, lassabb tempójú nóta. Ezek közül mondjuk szép tisztelgés a "Gone Too Soon", amit Strapp Chris Cornell (Soundgarden) és Chester Bennington (Linkin Park) emlékére írt. A túlzó lötyögésnek már csak azért sem örülök annyira, mert az album húzósabb, groove orientált dalai: pl. "Purpose For Pain" és "World I Used To Know" kifejezetten jól sikerültek, legalábbis sikerrel oszlatták el korábbi előítéleteimet. Hál' Istennek, sokkal kevesebb az Eddie Veddert utánzó, mesterkélt grunge-os "orrból éneklés", ami olyan ellenszenvessé tette Stapp Creedben nyújtott teljesítményét, és a gitárszólók sincsenek ideológiai alapon letiltva.

Mivel a CD fizikai állapotában még nem került a kezembe, fogalmam sincs, hogy a stúdióban Stapp mellett kik játszották föl a dalokat, de az biztos, hogy a produceri feladatokat Marti Frederiksen és Scott Stevens látták el, a fölvételek pedig Frederiksen Sienna Studiójában készültek. Ez az album sokat tett nálam Strapp rehabilitációjáért, de még így is azon az állásponton vagyok, hogy egykori fegyvertársa, Mark Tremonti (Alter Bridge, Tremonti) tehetségesebb nála és jobb úton jár zeneileg. Az viszont kétségtelen, hogy a Creed további nyüstölése helyett választott szólókarrierekkel és projektekkel mindenki jobban járt...

Tartuffe