Kiadó:
Karisma Records

Honlapok:
www.magicpie.no
facebook.com/magicpieband

He ezen a világon mindenkit a helyén kezelnének, ha ezen a világon igazán számítana a tehetség és a szorgalom, ha ezen a világon nem kapzsi vállalkozók, reklám- és médiaügynökök, vagy romlott manipulátorok irányítanák a zeneipart, meggyőződésem, hogy a Magic Pie világviszonylatban nem kb. 1500-2000 példányban jelentetné meg a lemezeit (ha egyáltalán, ez csak optimistán becsült adat), sőt a progresszív rock műfajnak sem egy méltatlanul kevéssé ismert formációja lenne, hanem együtt emlegetnék őket a Marillionnal, a The Flower Kings-szel, vagy még nagyobbakkal.

A "Fragments Of The 5th Element (Az 5. elem töredékei)" a norvég proggerek 5. albuma éppen 5 tétellel. Szép ez a játék a számokkal, de én nem annyira örültem neki: az eddigi lemezeik fölötte voltak az egyórás játékidőnek, ez pedig – legalábbis elődeihez képest – olyannak tűnik, mintha egy szigorú dietetikus állította volna össze túlsúlyos epebetegeknek. A régi bakelitek kb. 45 perces hossza bizony nekem kevés ebből a muzsikából. Objektíve persze óriási teljesítmény ez is, hiszen változatos, összetett, technikailag sokat követelő progresszív muzsikáról van szó, nem háromakkordos popdalokról, vagy techno-alapú mulatós förmedvényekről. Szubjektíve megközelítve a dolgot viszont hallgattam volna még... és még... és még...

A Magic Pie kollektívája egészen komoly zenei műhely, nagyszerű zenészekkel, de Kim Stenberg abszolút megérdemli, hogy kiemeljük, mert nemcsak gyakorlott kezű, bravúros szólógitáros, de a zeneszerzésért is szinte egy személyben ő a felelős. A csókának a kezében van nemcsak a '70-es évek hard rockjának teljes repertoárja (pl. David Gilmour és Ritchie Blackmore), de a shredder generáció (pl. Joe Satriani és Steve Vai) káprázatos virtuozitása és a progresszív metál kiválóságainak (pl. John Petrucci és Tore Østby) jellegzetes eszközkészlete is.

A 2011-es "The Suffering Joy" véleményem szerint a progresszív rock egyik örökbecsű gyöngyszeme; nálam – ha a Magic Pie-ról van szó – ez az etalon. Ehhez képest a folytatás (King For A Day, 2015) kicsit gyöngébbre sikeredett, bár már ott is érezhető volt a keményebb hangvétel felé való elmozdulás. A "Fragments Of The 5th Element" kétségkívül az együttes eddigi legrockosabb (helyenként már-már metálos) lemeze, ugyanakkor a dallamok most határozottan jobban ülnek: első hallásra érezni, hogy ezek makacsabban beveszik majd magukat a hallójáratainkba. Ez alól talán egyedül az albumot indító "The Man Who Had It All" kivétel, de idővel az is megszeretteti magát. Nem nagyon lehet fogást találni az anyagon, még a kommerszebb jellegű, szomorkás "Touched By An Angel" is egész megnyerő a maga bluesos egyszerűségében (mondjuk ehhez nagyban hozzájárul Kim Stenberg több mint ízléses szólómunkája).

Nincs mese, bosszantó (ámbátor relatív) rövidsége ellenére ez is megy be az idei esztendő toplistás lemezei közé! Az albumot záró 23 perces "The Hedonist" pedig nem egyszerűen ügyeletes kedvenc, hanem eddig az év dala nálam!

Tartuffe