Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak




 

ws szines.jpg

The Magpie Salute: High Water II (2019)

2019.10.17. 10:03 | Dionysos | Szólj hozzá!

yyy_15.jpg

Kiadó:
Eagle Rock/Mascot

Honlapok:
www.themagpiesalute.com
facebook.com/TheMagpieSalute

A rocktörténelemben elég sok példa van arra, hogy testvérek egy bandában játszanak (pl. AC/DC, Van Halen, Heart, Circus Maximus, Astra, Solid Vision stb.), és általában jól kijönnek egymással, de akad néhány ellenpélda is, mint pl. az Oasis vagy éppen a Black Crows, ahol a Robinson fivérek akár a tettlegességig elfajuló veszekedéseket folytattak kreatív nézeteltéréseik (és hatalmas egóik) miatt. A Black Crows több kényszerű szünet után 2013-ban megint hasonló okok miatt széledt szét, bár a rajongóknak biztató lehet (na, nem a magyaroknak), hogy manapság egyre több pletyit hallunk egy esetleges 2020-as turnéról (ami persze majd jól elkerüli hazánkat). Nem zörög a haraszt...

Rich Robinson gitáros időközben megalapította a Magpie Salute nevű formációt John Hogg énekessel az élen, miközben több interjúban is szapulta testvérét, Christ, aki szerinte felelőtlenül elfecsérli tehetségét, valamint rombolja a Black Crows nimbuszát azzal, hogy szólóban - zeneileg, öltözködésben, gandzsa-fogyasztásban - szolgai módon utánozza a Greatful Deadet.

A "Szarka tisztelgés" első lemeze tavaly jelent meg, amelyen akadtak ugyan kifejezetten tetszetős pillanatok (Omission, Fearless), de összességében elég merengősre, öregurasra sikeredett. Már akkor tudtuk, hogy a lemeznek lesz folytatása, hiszen rengeteg dalt rögzítettek a stúdióban. Én nagyon reméltem, hogy a "High Water II" majd harapósabb, pörgősebb fölfogású dalokkal fog meglepni minket, de nagyon nem lett igazam. Ugyanakkor meg kell jegyezzem, hogy nekem a dalok most valamivel jobban tetszenek...

Persze maradt a Led Zeppelin kései (címes és nem számos) lemezeit idéző retro-rock némi kimondottan amerikai: southern, honky-tonk, country, r'n'b és boogie hatással, mint ahogy az sem tagadható, hogy egyértelműen Black Crows utódzenekarral van dolgunk. Az "A Mirror"-t vagy a "Doesn't Really Matter"-t hallgatva például nagyon oda kellett figyelnem, hogy akkor most Chris Robinson vagy John Hogg énekel (jelen van a dalban Chris minden jellegzetes manírja). Ha már itt tartunk, személy szerint John Hoggot jobb énekesnek tartom, pontosabban jobb adottságú énekesnek, de ez nyilván nem fogja őket megakadályozni a Black Crows újraegyesítésében (föltéve, hogy a Robinson tesók ki tudnak egyezni)...

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr1115228572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.