Kiadó:
AFM Records

Honlapok:
www.firewind.gr
facebook.com/firewindofficial

Ha a "Nocturnal Symphony" című 1998-as demó albumot is beleszámoljuk, a Firewind kb. 20 éves pályafutása alatt már elfogyasztott hat énekest. A hetedik frontember Herbie Langhans lett (Seventh Avenue, Beyond The Bridge), akinek nem volt könnyű dolga, hiszen a lemez dalainak instrumentális része már gyakorlatilag készen volt, amikor az AFM Records ajánlására bevették a csapatba, és mindössze két hónapja maradt arra, hogy az énekdallamokat és a szövegeket megszülje. Nem ijedős a fickó, az biztos.

A másik komoly változás az együttes háza táján, hogy Gus G. régi fegyvertársa és a dalszerzésbe is sokszor besegítő billentyűs/gitáros, Bob Katsionis kilépett. Állítólag nehezen viselte már a turnézást, ráadásul inkább stúdiómérnöki és produceri munkájára szeretett volna koncentrálni. Az elválás barátságos volt tehát, a lemezen pedig nem igazán érezni a hiányát, hiszen a fő zeneszerző és a hangzás elsődleges meghatározója mindig is Gus G. volt. Az biztos, hogy kisebb szerepet játszanak a billentyűk; most inkább csak amolyan aláfestő szerepbe szorultak vissza.

Gus G. azt nyilatkozta, hogy a koncepció alapvetően az volt, hogy visszatérjen a Firewind legsikeresebb korszakához, az "Allegiance" (2006) és a "The Premonition" (2008) lemezek hangulatához. Ez igen jól hangzik, de nem föltétlen felel meg a valóságnak. Ahhoz azért kellene Papathanasio dallamos hard rock hajlama is, míg ez az album virtigli euro-power/heavy metal a tipikus Gus G-féle fajtából. Ráadásul Langhansnak egészen más, elég jellegzetes stílusa van, de legalább van neki, nem úgy, mint szegény Henning Basse-nak. A 2017-es gyöngécske "Immortals" és a pesti koncert után egyáltalán nem csodálkozom, hogy már nem Basse az énekes.

A koncepció másik része – a nyilatkozatok szerint – az volt, hogy újra markáns szerepet kapjon Gus G. rajongása a neo-klasszikus stílus és Malmsteen muzsikája iránt. Szerintem ez is csak promóciós szöveg, hiszen a "Welcome To The Empire" és az "All My Life" kivételével max. a gitárszólókban jelenik meg itt-ott az a bizonyos malmsteeni patina.

A lemez öndefiniálónak tűnő címe túlzás, mint ahogy a "hőskorszakhoz" való visszatérés beharangozása is, de az biztos, hogy ez az anyag egy pinokkiói orrhossznyival tetszetősebb, megkapóbb annál, amit a tűzszél az elmúlt 10 évben felénk sodort. Állítólag az idénre tervezett közös turnét a Symphony X és a Primal Fear társaságában meg fogják tartani 2021-ben. Ha ez megvalósul, nem kérdés, hogy ott a helyem!

Tartuffe