Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak




 

ws szines.jpg

Kiko Loureiro: Open Source (2020)

2020.07.13. 14:33 | Dionysos | 1 komment

y_296.jpg

Honlapok:
www.kikoloureiro.com
facebook.com/KIKOLOUREIROofficial

Bár írásainkból teljesen világos, hogy Túrisasnak és nekem (az ún. alapító atyáknak) az Angra és személyesen Kiko Loureiro gitáros hatalmas kedvenceink, Loureiro szólókarrierjének dokumentálásában mégsem voltunk teljesen lelkiismeretesek, pontosabban vannak hiányosságaink e tekintetben. Loureirónak, aki újabban Mustaine mester mellett jeleskedik a Megadeth soraiban (és – ha hihetünk a híreknek – eddig 18 dalt rögzítettek a stúdióban) az "Open Source" már az ötödik saját albuma, de mi összesen csak két korábbi lemezéről (Universo Inverso, Sounds of Innocence) és egy nagyszerű DVD-jéről írtunk a blogon.

Mivel Túrisas éppen mezőgazdasági idénymunkát végez rohamtempóban (értsd: arat), rám hárult a kicsit nyűgös kötelesség, hogy emberpróbáló elfoglaltságaim ellenére írjak néhány gondolatot az új anyagról. Nem állítom, hogy erre a feladatra én vagyok a legalkalmasabb, mert bár szeretem ezt a brazil zsenit (pontosabban a munkásságát, mielőtt valaki félreérti a dolgot), ez az album sokadik hallgatásra sem akarja megkedveltetni magát. Az eddigi anyagokat kimondottan csíptem attól függetlenül, hogy Loureiro a rockosabb vagy a jazzesebb énjét villantotta meg az adott hanghordozón. Az "Open Source" viszont olyan anyag, amely hallhatóan magán viseli a Megadethben eltöltött utóbbi évek nyomait, határozottan Marty Friedman és Chris Broderick stílusához igazodik, illetve olyan, egyébként kiváló gitárosok számomra kevésbé megnyerő instrumentális szólólemezeire hajaz, mint Stéphan Forté, illetve Jeff Loomis. Ez nekem speciel rossz hír, de másoknak akár okot adhat az örömtüzek gyújtására. Az ilyenek garantáltan padlót fognak majd az olyan (nekem inkább katyvasznak tűnő) szerzemények hallatán, mint az "Overflow", "Edm", "Black Ice" és társaik (ezek vannak túlnyomó többségben).

Loureiro természetesen fantasztikusan gitározik, a hangzás is tökéletes (Loureiro maga volt a producer, az anyagot Dennis Ward keverte és Jürgen Losky maszterelte), ráadásul jeles vendégek is szerepelnek, mint pl. Marty Friedman, Virgil Donati és Doug Wimbish (Living Colour). Az alapcsapat persze az Angra zenészeiből áll: Felipe Andreoli bőgőzik, Bruno Valverde dobol, illetve Loureiro élete párja, Maria Ilmoniemi (The Eternal) billentyűzik.

Sajnos ez az anyag nem fog bekerülni a CD gyűjteményembe, pedig tartalmaz olyan igazán szép pillanatokat, mint a "Vital Signs", a "Dreamlike”, a brazil őserőt árasztó "Running With The Bulls", vagy a lemezt méltóképpen záró "Du Monde". Ez azonban nekem kevés, még akkor is, ha objektív mércével nem nagyon találok kifogásolni valót a nyitott forráskódú albumon. Érdemei elismerése mellett iktatom a gépem brutális mennyiségű hangfájlja közé.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr2616002368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Régi Olvasó 2020.07.15. 18:24:43

Lement a lemez: tetszik!
Ugyan nem kötött le annyira, mint Paul Wardingham most megjelent remeke, de mindenképpen megtartandó lemez lett, ami mellett biztosan elfutottam volna ha nem lenne ez a blog!
Köszönet érte! :)