Kiadó:
M-Prod Artist

Honlap:
www.hooligansweb.hu

A Hooligans új lemeze felfogható amolyan "coming out"-nak is, vagyis: szeretik a fiúk a metalt, még ha a kommersz pop-rock stílusában is érték el sikereiket, olyan együttes prototípusaként, amelyikre olyanok is hivatkozhatnak, mint azok a hard rock hívők, akik életükben nem hallottak még egyetlen normális fém-riffet vagy füstölgő gitárszólót.

Nem tudom, mennyire volt ez a húzás ösztönös vagy kereskedelmileg jól kitervelt, a gitárok mélyre hangolása, és az egy-két durvább riff csak amolyan köntös, ami egy igazából változatlanul dallamos, populáris testet takar, kicsit hasonlóan Alice Cooper "Brutal Planet" című emlékezetes "metálos" albumához, bár Alice a magyar fiúkkal ellentétben mindig is true rocker volt, zenéje pedig még a "Trash" (1989) idejében sem vonult ki a metal panoptikumból.

A Hooligans lépése azonban minden kétség ellenére szimpatikus, és a dalok vannak olyan jók, hogy megállják helyüket ebben a keményebb, ridegebb környezetben, amiről néha – a humort leszámítva – a valamikori Mex is eszébe juthat az olyan öregedő fémhívőknek, mint amilyen én is vagyok. Csipáék dallamérzéke vitathatatlan – ez már a valamikori őscsapatban, a Dance-ben is nyilvánvaló volt –, így az első meghökkenés után a régi rajongótábor is bátran fejest ugorhat a szigorúbb megszólalású, néha indusztriális hatású groove-tengerbe.

Az tehát vitathatatlan, hogy a fiúk nem tudnak kibújni a bőrükből, és aki a rafinált gitárszólókért, komplex dalszerkezetekért szereti a heavy metalt, az csak legyinthet: ez kérem még mindig az úri közönség táncának ideje, jóllehet éjfél után, amikor már elkenődik kissé a rúzs, és a tánclépések is meg-megbicsakló bokákat eredményeznek – de jól van ez így. A felhangzó dalok között nincs töltelék, a "Zártosztály" tulajdonképpen egy tucat rádiós sláger, lejátszásukkor a zenei állomások kockázat nélkül verhetik a mellüket, hogy lássuk, az undergroundba űzött metal stílus is helyet kap ebben a zenei demokráciában, amiben minden műfajnak van szavazati joga; még akkor is, ha az ellenzéket megtestesítő gitárzenéről nem lehet tudni, hogy nem a kormányzó párt által kreált cinkos-e.

De ne legyünk cinikusok, és higgyünk abban, hogy a fiúk élvezik a komfortzóna elhagyását. Ezt bizonyítja a lemezen végig érezhető energia és a szövegvilág ellenére is jókedvű zabolátlanság. Igen, ez már nem a Tankcsapda "Legjobb Mérge", és az elmeintézetből kiszabadult ápoltak "Új Mérge" eklatánsan bizonyítja, hogy jelenünkben jól megfér egymás mellett az esetleges kereskedelmi kiszámítottság és a fityiszt mutató hüvelykujj.

Mindent összefoglalva: meghökkentően súlyos keretek közé zárt osztályba lépett a Hooligans, akik az új helyen is észrevétlenül meg tudták őrizni lényegüket, úgy, hogy ne érezze magát egyik oldal sem becsapva.

Garael