Kiadó:
Century Media

Honlapok:
www.wolf.nu
facebook.com/officialwolf

Mára a Wolf megkerülhetetlenné vált tradicionális metalban (ez a kilencedik nagylemezük), kérdés csak az, van-e egyáltalán létjogosultsága egy ilyen zenekarnak, amikor a stílusalapító nagy öregek is szinte egytől egyig alkotnak még, a színtéren vannak, úgyhogy élőben sem nagy kihívás meglesni az originált. Nem én fogom megadni a választ erre, maximum a véleményemet tudom megosztani a témában: szerintem igen, van.

Az a helyzet ugyanis, hogy bármennyire is true ez a banda, mégsem lehet letagadni, hogy egy fiatalabb generációt képviselnek, ennek megfelelően egy kicsit máshogy nyomják a bejáratott témákat. Egy picit groove-osabban, lendületesebben, modernebbül, fiatalosabban. Érzik valahogy azt a határt, ami még úgy hagyományápoló, hogy nem ciki. Én aztán igazán csipázom a '80-as évek csapatait, az új megjelenéseikhez is nagy jóindulattal és nosztalgiával viszonyulok, de azt kell mondjam, Niklas Stalvindék néha frissebbnek hatnak egyik-másik őskövület soros nosztalgia-albumánál.

Elég csak meghallgatni mondjuk az "Evil Lives" című nótát a korongról, ami nyilvánvalóan egy Judas ihlette szösszenet, de attól, ahogy tolják, mégis inkább hat Fight opusznak. Helyenként nem nehéz felfedezni bennük a Mercyful Fate jótékony hatását sem, amiért nálam extra piros pont jár. Azaz, jóval többről van itt szó, mint az ezerszer lerágott Maiden (Saxon, Accept stb.) riffek és énekdallamok lélektelen felmondása.

Ehhez igazodik a hangzás is: nem ótvar, nem poros. Dinamikus, jól szól, hagy teret minden hangszernek – öröm például hallani, ahogy Pontus Egberg - leütve a ziccereket - kitölti ezeket a réseket a basszusjátékával. Felesleges is tovább szaporítani, aki vevő erre a fajta muzsikára, annak nem kell több noszogatás, akinek pedig a hideg futkos a hátán tőle, az két hasábbal többtől sem fog a lemezboltba rohanni kedd reggel Wolf CD-t keresve.

Kotta