Intervals: Neurogenesis (2024)

yyyyy_30.jpg

Honlapok:
www.intervalsmusic.net
facebook.com/intervalsmusic
intervalsmusic.bandcamp.com

Sok mindennel lehet vádolni, de azzal nem, hogy modern szemléletű, trendkövető, rugalmas és könnyen alkalmazkodó, nyitott szemléletű lennék. Ennek általában pontosan az ellentétét szokták rám olvasni. Mindazonáltal néha előfordul velem, hogy új dolgokba is belekóstolok, olyan dolgokba, melyek első ránézésre nem föltétlen tűnek étvágygerjesztőnek. Például tipikusan nem gusztusom az erősen digitális hangzású, djentes, perkusszív jellegű gitárjáték, ami minden technikai sziporkája ellenére általában a dallamosság rovására megy.

Ezt cáfolandó határoztam el, hogy röviden beszámolok a kanadai Intervals legújabb lemezét hallgatva szerzett élményeimről. Már arra is büszke vagyok, hogy adtam neki egy esélyt, de a végén még ráadásul tetszett is! A "kollektíva" elnevezését nem pontosan értem, hiszen valójában az egész mögött egy Aaron Marshall nevű gitáros/zeneszerző áll. Lehet, hogy szerénységből bújt az Intervals név mögé, vagy éppen muzsikustársait, Jacob Umansky bőgőst és Nathan Bulla dobost akarta ezzel megtisztelni. A srác mindenesetre mocskos jó zenész, és ami a lényeg, úgy tud teljesen modern szemléletű, naprakész és - ahogy mondják - trendi lenni, hogy közben az egész nagyon zenei, dallamos, öreg rockereknek is emészthető marad.

0035313044_10.jpg

A mindössze 37 perces album nyolc instrumentális szerzeményt tartalmaz, amelyek címeit a kordivatnak megfelelően végig kisbetűvel írták (amit én csak azért sem vagyok hajlandó reprodukálni). Szerencsére a számok nem csak abból állnak (ami a műfajra oly gyakran jellemző), hogy a gitár, bőgő és dob gyakorlatilag végig uniszónóban döngöl egy követhetetlen ritmust, itt vannak kiállások, hangszeres szólók és főleg tetszetős dallamok. Én a helyükben (legalább alkalmanként) azért kísérleteznék egy jó énekessel, de nyilván nem ér (talán bunkóság is) a pálya széléről beleugatni a játékba.

Nekem minden újdonsült nyitottságom ellenére ebből bőven elég a 37 perc, de a nálam fiatalabbak vagy rugalmasabbak akár rá is kaphatnak a dolog ízére. Nekik azt ajánlom, hogy kedvükre mazsolázgassanak a banda bandcamp oldaláról, mert tényleg tök zenei az egész. Végezetül innen üzenem Aaronnak, hogy a baseball sapi, széldzseki és rövidgatyó kombónál van színpadképesebb hacuka. :)

Tartuffe

Címkék: lemezkritika