Rendesen meglepett, hogy a Trans-Siberian Orchestra szinte csak lesajnálóan (pl. dagályos, hatásvadász, giccses) kerül említésre nálunk, amelynek persze (újra elolvasva a cikkeket) tudom is az okát. Közös kedvencünket a tetszhalál állapotába juttatta, jó húsz évre, ami nem volt, nem lehetett bocsánatos bűn még úgy sem, hogy a most ajánlott lemezeket nyilván megvettem és minden karácsonykor elő is került, sőt élvezettel hallgattam.

Amit viszont már nem nagyon hittünk; a Savatage ettől az évtől újra nagy sikerrel turnézik és az új lemez is készül. A TSO-nak tehát innentől nem kell elszenvedni a legnagyobb tehertételt a "becsületén". A giccs és dagályosság bélyege maradt csupán, amivel viszont (így utólag önmagam is cáfolva, bár a recenzált lemez ma sem igazán tetszik...) nem teljesen értek egyet. Pontosabban azzal a kiegészítéssel élek, hogy karácsonyi ünnepkör - a betlehemi születés egyszerű, szegényes, de a világot megvált(oztat)ó - csodáján túl lényegileg dagályos és giccses.

Al Pitrelli gitáros (Savatage, Alice Cooper, Megadeth, stb. és egykori Berklee-diák) a projekt zenei igazgatója mára olyan hihetetlen profizmussal működteti ezt a vállalkozást, hogy nem véletlen lett az USA egyik leglátogatottabb koncerteseménye, nagynevű világsztárokat is megelőzve.

Az általam ilyenkor sokat hallgatott három karácsonyi alaplemez (Christmas Eve And Other Stories - 1996, The Christmas Attic - 1998, The Lost Christmas Eve - 2004) zeneileg is erős. Úgy lett mindhárom befogadható, nagyszabású, hogy olcsó parasztvakítással azért messze nem vádolhatóak. Sokszólamú kórusok, szólóénekesek, karácsonyi örökzöldek, klasszikus zenei betétek rockzenei kontextusban, de úgy, hogy sokszor fel-felkapom a fejem pl. a prémium gitárjátékra. Vannak dalok (pl. Music Box, Old City Bar, Ornament) amelyek egyszerűen nemhogy nem lógnak ki, de szervesen illeszkednek az örökzöldek közé.

Attól zseniális a TSO, hogy bár objektíve vékony volt a jég, amelyre a Paul O' Neill (RIP) producer vezette csapat merészkedett az ötlettel, közel 30 éve, ám nemhogy nem szakadt be alattuk, de mára olyan vastagra hízott, hogy bőven elbírja a két szereposztásban, hard rock kiválóságokkal zajló koncerteket a keleti és nyugati parton egyaránt. Ha egy 1996-ban kijött lemezt ennyi idő után is előveszek, és lenyűgöz, akkor az kiállta az idő próbáját! A három karácsonyi TSO kötelező zenei aláfestés kell legyen ezekben a napokban, minden rocker identitású zenekedvelőnek.