Ha már retrospektív elemezted a Solaris Marsbéli Krónikák III-at, nemrég olvastam, hogy a Solaris sci-fi író/billentyűs Erdész Róbert kiadta év végére az új szólóalbumát (és hozzá tartozó könyveket).
Felületesen belehallgatva - olyan mint a Solaris, úgyhogy jövőre ezt is érdekes lesz meghallgatni/elolvasni.
(Márciusban a 45 éves Solaris előadja az első albumukat, majd ott a merch pultnál beszerzem)
Garael, ez a bevezető nagyon betalált nálunk...
Ami megmosolyogtatott: lentről, azaz időrendben kezdtem el olvasni a toplistákat, így az történt, hogy a tiédet nem a fordított sorrendben, hanem a megszokott 1-től 15-igben olvastam el. Majd utána a bevezetőt egyben, ahol leírod, hogy fordítva lesz idén. Nem jött nálam össze, na! :)
Először is: hatalmas hálával tartozok az oldalnak, hogy van, és töretlenül hívja fel a figyelmet olyan lemezekre is, ami mellett nélkületek biztosan elmennék. De ha nem is tetszik meg feltétlenül a bemutatott mű, vagy az apróhirdetés rovatként működő (amúgy zseniális) Ballroom blitz soraiban megbúvó zene, a cikkek olvasása önmagában is szórakoztató tud lenni. Kikapcsol.
Ahogy szoktam, megosztom én is a 2025. év kedvenc albumaimat.
Erős év volt, de a 2024-es gyűjteményemből sokkal nehezebb volt kiválasztani a legjobbakat, noha most is fájt a válogatás, mert szívem szerint mind a 77-et felsorolnám. És tavaly jelentősebb utólagos felfedezéseket tettem (Winterhorde 2023, Louna 2020, 2022), mint idén (Tremonti 2024, Dogma 2023), ami szintén azt a tézist erősíti, hogy 2025 egy fokkal gyengébbre sikerült az elődjénél. Ami viszont örvendetes, hogy idén is magyar lemez végzett az élen!
1. Depresszió - El kell mondani
2. Darktribe - Forgotten Reveries
3. Aephanemer - Utopie
4. Avatarium - Between You, God, The Devil and The Dead
5. Amorphis - Borderland
6. Aedan Sky, Galderia - The Universal Realm
7. Arjen Anthony Lucassen - Songs No One Will Hear
8. Sodom - The Arsonist
9. Warkings - Hangman's Night
10. Terra Atlantica - Oceans 2025
11. Dynazty - Game Of Faces
12. Defecto - Echoes Of Isolation
13. Feuerschwanz - Knightclub
14. Vintersorg - Vattenkrafternas Spel
15. Epica - Aspiral
16. Cradle Of Filth - The Screaming Of The Valkyries
17. Eluveitie - Anv
18. Dream Theater - Parasomnia
19. The Project Hate MCMXCIX - Undivine Dethroning
20. Mors Principium Est - Darkness Invisible
Oké, úgy látszik D, és A betűs év volt... :)
Ahogy öregszek, úgy válok egyre kényelmesebbé, máshogy mondva fáradtabbá, így már csak Szombathelyen és időnként Győrbe megyek koncertekre, de jövőre szeretnék ott lenni Budapesten a Leprouson, és Kapolcson, nem szó szerint értve Koncz Zsuzsán (nem érdekel, hogy nem rock, nem metál, de nekem ő egy ikon, imádom a dalait, a fellépéseit).
Hát van itt szinte minden (nem extrém) stílusból. Viszont ajánlanék egy kis csemegét a bluesfanoknak: Bobby Rush-Joe Bonamassa: B.B. King's Blues Summit 100, Vol. I. Végre kitűnő minőségban hallani a klasszikusokat!
@garael: Nekem is, tudom, hogy nincs igaza, sőt azzal sem szoktam vitatkozni, hogy az utóbbi húsz éve szinte értékelhetetlen. A személyes élményem is abszolút negatív, de tényleg az van, hogy nagyon sok zseni elviselhetetlen személyiség. Es igen, ezt külön kell választani a művészetétől.
Tudom, hogy egy kritikusnak többek között az is egy tulajdonsága, hogy el tudja választani a zenész személyiségét az általa előadott hanganyag minőségétől. Ezzel abszolute azonosulni tudok. De mint ember, komolyan, Malmsteen újboli, a korábbi énekeseire vonatkozó seggtörlése ökölbe szorította a lábamat. Még akkor is, ha ezeket az énekeseket Malmsteen emelte ki az ismertségbe.
Az én gyűjteményemben hasonló darab (LP-n) Stephen Ross Midnight Drive c. albuma. Ismeretlen (értsd nem futott be) gitáros ő is a Shrapnel istállóból, és a technikai tudáson túl szerintem az ő esetében is bejátszott a szépfiú imidzs :)
Csak kicsit későn jöttek már mindketten, alighanem.
@garael: Ja, nekem semmi bajom velük, ez a lemez is jó, de mivel annyira nem érint meg, hogy többször is meghallgassam, el is felejtettem már, hogy idén megjelent. Úgy szólt rám egy haver tegnap (nyilván cinikusan), hogy Amerikában az év lemeze lett, biztos nálunk is ők lesznek az elsők, ugye? :)))
Hát igen. Erre mondják, hogy az univerzum kb. 14 milliárd éves, milyen piszok mázlisták vagyunk, hogy éppen abban a 60 évben élünk, amikor a Maiden megalakult és alkot. :)
@Kotta: Érdekes, én adtam Nekik lehetőséget, még a válogatás albumukat is lehúztam, de hiába, nem tudtak annyira megszólítani, hogy megszeressem őket. Pedig még az első albumukról írtam is egy dicsérő krititkát annak idején, bár akkor még nem mentek át ennyire lakossági, bocs, mainstream popmetalba (Vagyis, a demoik még jók voltak:)). Mindensetre ahová jutottak, az azt bizonyítja, hogy van ott tehetség dögivel, csak nem én vagyok a célcsoport (bár félek tőle, hogy az ÖRDÖGI zenekarvezető képes lesz az AI--jal megiratni a következő albumát. Hadd pusztuljon a világ!)
Úgy érzem, hogy az összesített lista első helye már most eldőlt:). A listádon lévő Sarayasign nevű bandára kíváncsi lettem - érdekes stílus egyveleg. ABangalore Choir nekem is tetszett, ha írtam volna listámon kívüli ajánlott albumot, ott szerepelt volna. A Defectot Te ajánlottad nekem is, köszönöm.
@Dionysos: Megértem, nekem mindegyik tetszett, de hát ahogy írod, a DT nem pusztán egy zenekar - nálam a zenéhez való vonzódásom és a fiatalságom meghatározó eleme. Főleg az Awake.
Dionysos Rising
Utolsó kommentek:
Styxusa 2025.12.28. 20:45:12
Köszönet a szerkesztőknek a munkátokért!
Bejegyzés: A szerkesztőség kedvencei 2025
Styxusa 2025.12.28. 20:34:45
Felületesen belehallgatva - olyan mint a Solaris, úgyhogy jövőre ezt is érdekes lesz meghallgatni/elolvasni.
(Márciusban a 45 éves Solaris előadja az első albumukat, majd ott a merch pultnál beszerzem)
Bejegyzés: Top 10 (2025) – Kotta
Régi Olvasó 2025.12.28. 19:11:56
Bejegyzés: A szerkesztőség kedvencei 2025
garael 2025.12.28. 18:15:21
Bejegyzés: A szerkesztőség kedvencei 2025
garael 2025.12.28. 18:13:47
Bejegyzés: Top 15 (2025) - Garael
Régi Olvasó 2025.12.28. 11:44:19
Ami megmosolyogtatott: lentről, azaz időrendben kezdtem el olvasni a toplistákat, így az történt, hogy a tiédet nem a fordított sorrendben, hanem a megszokott 1-től 15-igben olvastam el. Majd utána a bevezetőt egyben, ahol leírod, hogy fordítva lesz idén. Nem jött nálam össze, na! :)
Bejegyzés: Top 15 (2025) - Garael
Régi Olvasó 2025.12.28. 11:00:43
Ahogy szoktam, megosztom én is a 2025. év kedvenc albumaimat.
Erős év volt, de a 2024-es gyűjteményemből sokkal nehezebb volt kiválasztani a legjobbakat, noha most is fájt a válogatás, mert szívem szerint mind a 77-et felsorolnám. És tavaly jelentősebb utólagos felfedezéseket tettem (Winterhorde 2023, Louna 2020, 2022), mint idén (Tremonti 2024, Dogma 2023), ami szintén azt a tézist erősíti, hogy 2025 egy fokkal gyengébbre sikerült az elődjénél. Ami viszont örvendetes, hogy idén is magyar lemez végzett az élen!
1. Depresszió - El kell mondani
2. Darktribe - Forgotten Reveries
3. Aephanemer - Utopie
4. Avatarium - Between You, God, The Devil and The Dead
5. Amorphis - Borderland
6. Aedan Sky, Galderia - The Universal Realm
7. Arjen Anthony Lucassen - Songs No One Will Hear
8. Sodom - The Arsonist
9. Warkings - Hangman's Night
10. Terra Atlantica - Oceans 2025
11. Dynazty - Game Of Faces
12. Defecto - Echoes Of Isolation
13. Feuerschwanz - Knightclub
14. Vintersorg - Vattenkrafternas Spel
15. Epica - Aspiral
16. Cradle Of Filth - The Screaming Of The Valkyries
17. Eluveitie - Anv
18. Dream Theater - Parasomnia
19. The Project Hate MCMXCIX - Undivine Dethroning
20. Mors Principium Est - Darkness Invisible
Oké, úgy látszik D, és A betűs év volt... :)
Ahogy öregszek, úgy válok egyre kényelmesebbé, máshogy mondva fáradtabbá, így már csak Szombathelyen és időnként Győrbe megyek koncertekre, de jövőre szeretnék ott lenni Budapesten a Leprouson, és Kapolcson, nem szó szerint értve Koncz Zsuzsán (nem érdekel, hogy nem rock, nem metál, de nekem ő egy ikon, imádom a dalait, a fellépéseit).
Bejegyzés: A szerkesztőség kedvencei 2025
garael 2025.12.27. 20:46:01
Bejegyzés: A szerkesztőség kedvencei 2025
turisas 2025.12.27. 18:29:59
Bejegyzés: A 2025-ös évem - Túrisas
garael 2025.12.27. 18:21:52
Bejegyzés: A 2025-ös évem - Túrisas
turisas 2025.12.27. 16:57:51
Bejegyzés: Top 15 (2025) - Garael
Kotta 2025.12.27. 14:45:28
Csak kicsit későn jöttek már mindketten, alighanem.
Bejegyzés: Darren Housholder: Darren Housholder (1992)
Kotta 2025.12.27. 14:33:56
Bejegyzés: Top 15 (2025) - Garael
Kotta 2025.12.27. 14:30:05
Bejegyzés: A 2025-ös évem - Túrisas
garael 2025.12.27. 09:50:51
Bejegyzés: Top 15 (2025) - Garael
garael 2025.12.27. 09:45:16
Bejegyzés: Top 10 (2025) – Kotta
Kotta 2025.12.27. 09:29:36
Jut eszembe, Bret easton Ellis ezt nagyjából abszolválata... Szóval akkor a 'Shadows Of the Dying Light' az 'Amerikai pszicho' zenei megfelelője?!?
Bejegyzés: Top 10 (2025) – Kotta
Dionysos 2025.12.26. 23:15:46
Bejegyzés: Top 15 (2025) - Garael
Kotta 2025.12.26. 22:18:26
Bejegyzés: Top 15 (2025) - Garael
garael 2025.12.26. 20:34:25
Bejegyzés: Top 15 (2025) - Garael