@Styxusa: Ahoj! A korai, Roth érás Scorpira gondoltam, hangulatában megidézi, de lehet, csak nekem :) Abban mondjuk szintis nem volt, de elszállós, pszichedelikus hard rock vonalon mégiscsak egy referencia. És persze az ének is más, itt az Ozzy vonal ül, gondolkodtam is, hogy beleírjam-e, de aztán benne maradt. De elfogadom, ha valakinek nem adja.
Ha nem írtok a Mausoleum Gate-ról, soha se tudok róla és egy toplista gyanús lemezzel lennék idén szegényebb! A kritika szinte minden szavával egyet értek (pont a Scorpionst mondjuk nem hallom, de biztos azért, mert még mindig a Cserháti/Bencsik páros finn megfelelőinek a játéka hatása alatt állok).
Akinek pedig ez bejön, érdemes még a svéd Hällas-t hallgatnia (ők még profibban űzik ezt a műfajt, lásd/hallgasd az "Excerpts From a Future Past" albumukat - és január végén nekik is jön új albumuk!)
@Borathan: Egyetértek veled, a dalok szerintem is jobbak, de a komfortzónából nem mozdultak ki, mint ahogy azt tették korábban az Accept, vagy a Judas Priest megidézésével. De az is lehet, hogy mivel változott az ízlésem, már nem tud annyira lekötni ez a fajta megközelítés.
érdekes, nekem ez most kicsit jobban tetszik, mint az utóbbi lemezeik
Hogy jobbak-e a dalok azoknál, azt nem tudom, vagy én voltam jobban ráhangolódva, ezt nem tudom eldönteni.
A Sainted Sinnerset én is felfedeztem, de nem volt időm belehallgatni, ám most meg fogom tenni. A Mausoleum Gate viszont tök új számomra, kíváncsi vagyok.
A "Gamle Mester" valóban kivételes anyag, de nekem rettenetesen hiányzik belőle a gitár. Igazán meghívhatta volna mondjuk Kim Stenberget a Magic Pie-ból! Na, az besz@rás lett volna!
Hogy az albumról is írjak, a klippes nótától (és a leírástól) nagyom belelkesültem, az album meghallgatása után egy kicsit azért vissza is vettem belőle.
Spock's Beard albumnak erős (Snow-t ez sem üti), de a Morse-éra óta ez az első, amit újra hallgatnék részeiben.
Sokkal több az energia és erő benne (és emlékezetes pillanat!), mint a Pattern Seeking Animals bármelyik általam hallott számban, az új hatások (pl.: Gentle Giant típusú asszimetrikus kórus az Aforethought-ban) nagyon jól passzolnak és jó az új dobos is!
Szóval en is csak ajánlani tudom (meg Lars Fredrik Frøislie Gamle Mester albumát)
Pedig hidd el, van! Idén tán ez volt az első poszt, amit olvasva alig vártam, hogy legyen kedvem alaposabban is belehallgatni. De szerintem az olvasók/hallgatók itt is (és az élet többi területén is) nyakig ülnem a tennivalóban és a "majd meghallgatom/reagálol" kosárba tettèk.
De attól még nagyon jó, hogy irtál róla, abba ne hagyd!
Hát, megmondom őszintén, azt vártam, hogy ez a megjelenés nagyobb hullámokat ver. Hét év után, a sokadik "karmester" elvesztését követően, a padlóról állt föl egy legendás, mondhatni stílusalapító csapat. Igazi "keljföljancsik". Meggyőződésem volt, hogy ennek hírértéke van..., de alighanem naiv voltam. Itt mutatkozik meg igazán, hogy mennyire "out of touch" vagyok a kurrens zenei történéseket, trendeket illetően. Most először gondolkodtam el azon komolyan, hogy "nyugdíjba" kellene vonulnom. Azután - igazi sértődött remeteként - azt mondtam, lóf@szt!, nekem van igazam... Meg kell maradnom Herkulesnek...
Nem egy könnyű anyag, annak ellenére, hogy a dallamok azok első hallásra is ülnek. Viszont nagyon rétegzett, sok folkelem, orientális témázgatás van benne, nem beszélve a bő lére ereszetett instrumentális kalandozásokról. De igen bejövős.
A klipnóta nagyon tetszik. A dallamok engem kicsit a Therionra emlékeztetnek, de van bennük egy apró folkos íz is. Máris meghallgatom a teljes albumot!
@beardfish: Teljesen osztom a véleményedet az Edman torkában lévő esszenciális, utánozhatatlan adottságok és képességek dolgában. S igen, én is csalódott voltam amiatt, hogy nem ő énekelte föl a legutóbbi Karmakanic albumot. Persze Mitchell is tehetséges (mind gitátárosként, mind énekesként), de valahogy nem ugyanaz a kategória. Mitchell jó énekes, Edman pedig egyedülálló, a világon csak egy van...
A Headless lemezt pedig ismertem, de sajnos nem jött be igazán. Úgy érzem, Edman sem tud igazán érvényesülni ebben a zenei kontextusban.
Egy kis kárpótlás Edman mestertől, avagy ezennel inkább „maestro”-tól.
Headless - Transitional Objects (2025)
Vigaszt keresve a „kihagyott” Karmakanic album okozta csalódásom miatt – meglátva a maestro nevét - úgy csaptam rá erre az anyagra, mint éhes gall kakas a tárkonyra. Bár a Headless nevezetű itáliai formáció előző lemezei valahogyan elkerülték korábbi kapirgálásaim komposzthalmait, de most ráakadva a nemrég kijött albumra, elkezdtem jobban megvizsgálni a talált „csemege” hangjegyeit. Lehet, hogy csak a kedvenc énekesem irányába tanúsított elfogultság mondatja velem, de valami esszenciális dolog van ennek az embernek a torkában. A hangszíne is különleges, de amilyen egyedi technikával használja, csiholja, köszörüli, lebegteti a hangszálait, valahogy mindig lenyűgöz. És az ezt köretező zene sem rossz! – ha nem is a skandináv progresszív komplexitás, de ezeknek a talján srácoknak sincs semmi szégyenkeznivalójuk, tekernek rendesen. Kicsit ugyan rövidre sikerült az LP, de mindenképp ajánlom.
@beardfish: Nem vagyok nagy AOR barát, de itt azért vannak a hard rockba jócskán átnyúló dalok is. Mindenesetre a Foreigner tribute-tal kíváncsivá tettél, azt biztos, hogy meg fogom hallgatni. Köszi.
Gondoltam, hogy tetszeni fog, mert engem is megfogott! Pont ahogyan hangulatos írásodban kiválóan megfogalmaztad, egy zenei időutazást elevenít meg az album, a ’80-as évek legjobb AOR lemezeinek élményvilágába. Fiatalabb koromban sokkal több dallamos rockot hallgattam, így a közreműködők névsora nem volt ismeretlen :) és most ismét sikerült elröpíteniük egy nosztalgikus atmoszférába. Fantasztikusak az énekesek, (török)mézesek a dallamok, de talán még inkább tetszenek a riffek, gitárszólók – tényleg kitettek magukért.
Khalil Turk neve elsőre nekem sem volt ismerős, még a korábbi írásokban is csak a Sign of the Wolf recenziódban bukkantam rá, pedig az itteni krónikák megemlékeztek a Tribute to Boston (2002) lemezről, ami szintén az Escape Music alapító társtulajdonosától eredeztethető. Korábbi projektszervező munkássága után kutakodva ráakadtam még egy Foreigner tribute albumra (2001), ill. a „Turkish Delight” előző, I-II. kooperációkra is feltétlenül ajánlott ráhallgatni. Ott is hasonlóan illusztris társaság és színvonalas „AOR aura” élménye kecsegtet bennünket.
Dionysos Rising
Utolsó kommentek:
Régi Olvasó 2025.12.01. 18:32:06
Bejegyzés: Bloodbound: Field Of Swords (2025)
Kotta 2025.12.01. 13:57:57
Bejegyzés: Khalil Turk & Friends: Turkish Delight III (2025)
Kotta 2025.12.01. 13:56:31
Bejegyzés: Ballroom Blitz – 2025. XIV.
Styxusa 2025.12.01. 09:34:10
Akinek pedig ez bejön, érdemes még a svéd Hällas-t hallgatnia (ők még profibban űzik ezt a műfajt, lásd/hallgasd az "Excerpts From a Future Past" albumukat - és január végén nekik is jön új albumuk!)
Bejegyzés: Ballroom Blitz – 2025. XIV.
garael 2025.11.30. 18:17:04
Bejegyzés: Bloodbound: Field Of Swords (2025)
Borathan 2025.11.30. 16:00:51
Hogy jobbak-e a dalok azoknál, azt nem tudom, vagy én voltam jobban ráhangolódva, ezt nem tudom eldönteni.
Bejegyzés: Bloodbound: Field Of Swords (2025)
garael 2025.11.28. 18:23:55
Bejegyzés: Ballroom Blitz – 2025. XIV.
garael 2025.11.28. 18:23:03
Bejegyzés: Ballroom Blitz – 2025. XIV.
Styxusa 2025.11.28. 08:16:37
De ha már hiányzó gitár, érdekességből hallgass esetleg bele a francia Moundrag hard rock "Caveman"-jába! Szerintem itt fogunk igazán egyetérteni, hogy egy gitáros igazán elkélhetne...
m.youtube.com/watch?v=MsuAK-K1uY4&list=RDMsuAK-K1uY4&start_radio=1&pp=ygUUbW91bmRyYWcgdGhlIGNhdmVtYW6gBwE%3D
Bejegyzés: Spock's Beard: The Archeoptimist (2025)
Dionysos 2025.11.28. 07:50:54
Bejegyzés: Spock's Beard: The Archeoptimist (2025)
Styxusa 2025.11.28. 07:06:14
Spock's Beard albumnak erős (Snow-t ez sem üti), de a Morse-éra óta ez az első, amit újra hallgatnék részeiben.
Sokkal több az energia és erő benne (és emlékezetes pillanat!), mint a Pattern Seeking Animals bármelyik általam hallott számban, az új hatások (pl.: Gentle Giant típusú asszimetrikus kórus az Aforethought-ban) nagyon jól passzolnak és jó az új dobos is!
Szóval en is csak ajánlani tudom (meg Lars Fredrik Frøislie Gamle Mester albumát)
Bejegyzés: Spock's Beard: The Archeoptimist (2025)
Styxusa 2025.11.28. 06:51:14
De attól még nagyon jó, hogy irtál róla, abba ne hagyd!
Bejegyzés: Spock's Beard: The Archeoptimist (2025)
Dionysos 2025.11.27. 23:59:11
Bejegyzés: Spock's Beard: The Archeoptimist (2025)
garael 2025.11.24. 18:23:16
Bejegyzés: Flaming Row: Keeper Of The Scriptures (2025)
garael 2025.11.22. 18:14:23
Bejegyzés: Flaming Row: Keeper Of The Scriptures (2025)
Dionysos 2025.11.21. 16:20:15
A Headless lemezt pedig ismertem, de sajnos nem jött be igazán. Úgy érzem, Edman sem tud igazán érvényesülni ebben a zenei kontextusban.
Bejegyzés: Karmakanic: Transmutation (2025)
beardfish 2025.11.21. 13:32:32
Headless - Transitional Objects (2025)
Vigaszt keresve a „kihagyott” Karmakanic album okozta csalódásom miatt – meglátva a maestro nevét - úgy csaptam rá erre az anyagra, mint éhes gall kakas a tárkonyra. Bár a Headless nevezetű itáliai formáció előző lemezei valahogyan elkerülték korábbi kapirgálásaim komposzthalmait, de most ráakadva a nemrég kijött albumra, elkezdtem jobban megvizsgálni a talált „csemege” hangjegyeit. Lehet, hogy csak a kedvenc énekesem irányába tanúsított elfogultság mondatja velem, de valami esszenciális dolog van ennek az embernek a torkában. A hangszíne is különleges, de amilyen egyedi technikával használja, csiholja, köszörüli, lebegteti a hangszálait, valahogy mindig lenyűgöz. És az ezt köretező zene sem rossz! – ha nem is a skandináv progresszív komplexitás, de ezeknek a talján srácoknak sincs semmi szégyenkeznivalójuk, tekernek rendesen. Kicsit ugyan rövidre sikerült az LP, de mindenképp ajánlom.
Bejegyzés: Karmakanic: Transmutation (2025)
turisas 2025.11.17. 21:49:53
Bejegyzés: Khalil Turk & Friends: Turkish Delight III (2025)
garael 2025.11.17. 18:14:41
Bejegyzés: Khalil Turk & Friends: Turkish Delight III (2025)
beardfish 2025.11.17. 10:24:53
Khalil Turk neve elsőre nekem sem volt ismerős, még a korábbi írásokban is csak a Sign of the Wolf recenziódban bukkantam rá, pedig az itteni krónikák megemlékeztek a Tribute to Boston (2002) lemezről, ami szintén az Escape Music alapító társtulajdonosától eredeztethető. Korábbi projektszervező munkássága után kutakodva ráakadtam még egy Foreigner tribute albumra (2001), ill. a „Turkish Delight” előző, I-II. kooperációkra is feltétlenül ajánlott ráhallgatni. Ott is hasonlóan illusztris társaság és színvonalas „AOR aura” élménye kecsegtet bennünket.
Bejegyzés: Khalil Turk & Friends: Turkish Delight III (2025)