Ez biztos nem azt én zeném, de ez a borító, komolyan, mintha 1996-ot írnánk. Az viszont nagy átlagban megfigyelhető, hogy ha két album között nagyon sok idő telik el, az vagy rossz lesz (fiókos ötletek, lemaradás, "ringrozsda", ugyana pepitában), vagy nagyon jó (megújulás, a rápihenésből fakadó energia kitörés, esetleg egy új út, aminek köze sincs a régihez), a "semmilyen" nem jellemző.

Bejegyzés: Alan Morse: So Many Words (2026)

@Planet Arrakis: szép nekrológ!

Szerintem működik valamennyire a nosztalgia-faktor, ahogy látom, könnytől párás szemmel mindenki rádobja a 9/10-et, szerintem reálisan 8/10, éppen úgy, ahogyan a legtöbb újkori album. Ezen is a dallamosabb korszak van túlsúlyban/kidomborítva, tempós, thrash-es megoldások csak helyenként, elvétve - éppen úgy, mint mondjuk az előzőn is. Lényeges különbséget én nem látok minőségben. Pl. az Endgame alighanem még erősebb is ennél, de meg kellene hallgatni újra, már régen pörgött.

Bejegyzés: Megadeth: Megadeth (2026)

@garael: Ilyen énekhanggal bármi mást (nem pedig thrash-t) játszani is az (vétek).

Egy metal blog a fészen rákérdezett az 5 legjobb technikás thrash lemezre. Olyan nevek repkedtek, többek között, mint a Watchtower és a Mekong Delta (mindkettőről írtunk amúgy). Egy dologban azonban az összes kommentelő egyet értett (az összes!), hogy a no. 1 a Rust in Peace. Volt akinél mind az öt helyen a Rust szerepelt :)

Mustaine erre képes, elherdálta sztem a tehetségét a siker hajhászásban és az ebből következő dallamosodásban.

Értem én a dallamérzéket, de ha komolyan gondolta, hogy stadion-metal bandát akar faragni a Megadeth-ből, akkor át kellett volna engedje a mikrofont (és ezzel a pódium elejét, a reflektorfényt is) valaki másnak. És akkor lehet, manapság nem ő játszana a FFDP előtt, hanem fordítva. De az egójával erre nem volt képes. Szerintem a két szék közé tipikus esete lett így. Se újabb technikás thrash klasszikusok nem születtek, sem komolyan vehető, igazán nagy sikereket aratni képes stadion-metal (ezzel a hanggal..)

Persze így is brutális karrier az övé, 3 időtlen klasszikus + 13 jó lemez és csak egy rossz.

Bejegyzés: Megadeth: Megadeth (2026)

Ambivalens érzések munkálkodnak bennem a kritika elolvasása után az új Megadeth albummal kapcsolatban. Hajlok arra, hogy azt mondjam, sok és talán cáfolhatatlan igazságot rejt a recenzió, de amikor meg hallgatom az anyagot, úgy érzem, hogy piszkosul jó, amit hallok. Amit egyébként az utóbbi Megadeth albumokról nem tudok elmondani, még akkor sem, ha az utolsónak aposztrofált munkán valóban nincs a világot megrengető újdonság.

Nem volt ez így mindig. Amikor először 1986-ban egy haverom megmutatta a Killing is my business albumot - a valószínűtlenül ronda borítójával -, és azzal a felkiáltással, hogy van rajta egy Metallica nóta is, de más címmel, vállat rántva érdektelenül ment el mellettem a dolog. Persze úgy könnyű volt érdektelennek lenni, hogy addigra az első három Metallica lemezt odavissza ezerszer... Azután jött a Peace Sells és a So Far, So Good ...So What!, amikkel teljesen lekenyereztek, majd a következő négy albummal pedig a teljes és feltétlen behódolás. Éveken keresztül nem volt olyan hónap, hogy valamelyik korong ne forgott volna a lejátszóban. Volt szerencsém látni többször is a Marty Friedman fémjelezte felállást, azután a Risk-nél megszakadt a varázs. Követhetetlenné vált, hogy éppen kik az aktuális kisegítők Mustaine mellett, s valahogy a zenéjük is elment mellettem. Persze, ha lehetett megnéztem őket az adott turnén - már-már kötelességből is -, de a rajongás elmúlt. Sok év után először a Dystopia volt az, ami elém került, majd jött a The Sick... album, de egyik sem váltotta ki azt a lelkesedést, ami az új cuccnál most beütött. Lehet, hogy a nosztalgia vagy az okozza, ez tényleg az utolsó felvonás. Na de kit érdekel? Nekem tetszik és pont.

Parafrazálva Kotta egy korábbi hozzászólását, szerencsések vagyunk, hogy azokban az évtizedekben éltünk, amikor a Megadeth élt és virult, és gazdagabbak vagyunk jó néhány klasszikus albummal, amit máig nem kezdett ki az idő vasfoga.

És milyen szerencsések vagyunk, hogy anno Hetfieldék útilaput kötöttek Megadave talpára. A többi mára már történelem. Azt pedig meg sohasem tudjuk meg, mi lett volna a Metallica útja, ha marad.

Az biztos, ha a vörös ördög tényleg szögre akasztja a gitárt, mindannyian szegényebbek leszünk egy legendával.

Bejegyzés: Megadeth: Megadeth (2026)

@Régi Olvasó: sztem én is nagyjából ezt írtam. Jó, értékes, szórakoztató.

De marhára nem egy Rust in Peace. Ha 100x hallgatnád meg, akkor sem lesz az :) Szerintem ennél több lenne a 'death-ben, megfelelő társakkal.

Bejegyzés: Megadeth: Megadeth (2026)

@Styxusa: na, hogy tetszik?

Bejegyzés: Megadeth: Megadeth (2026)

Én meg egy másik sarokban bújok meg a véleményemmel: ez a lemez közel Megadethes telitalálat! Csak már nincsen annyi lehetőségem hallgatni, mint volt a Riskig bezárólag mindet, amikor még kazettán vettem meg és hallgattam szó szerint a megnyúlásig azokat. Ma már túl sok a megjelenés, a zaj, a minket ért inger az emberiség teljes területéről, így nyilván nem tud olyan mélyre ágyazódni bennem, mint a valóban újdonságot hozó varázslat. De ettől még jó, értékes, szórakoztató a számomra.

Bejegyzés: Megadeth: Megadeth (2026)

Tudom, ebben különbözik a véleményünk, de nekem a Youthanasia az egyik legjobb heavy metal album ever. Ilyen dallamérzékkkel thrasht játszani, számomra vétek:).

Bejegyzés: Megadeth: Megadeth (2026)

"...fogalja össze a zenekar utolsó két-három évtizedének az esszenciáját, úgyhogy a ’92 utáni megjelenéseket szinte felesleges is elővenni."

Ezaz, végre! Risk, Super Collider mellett újra hasonló klasszikusra számíthatok!

Bejegyzés: Megadeth: Megadeth (2026)

80-as évek második felében 550 ft volt egy nyugati nyomású lemez (nálunk) és heteket kellett rá várni, amíg a maszek lemezboltos vhogy behozta Nemetből. Most sokkal jobb azért a helyzet, nem sírom vissza azokat az időket, noha megvolt azert annak is a varázsa. Arra emlékszem, hogy mikor és miként érkezett meg a Blizzard Of Ozz, arra viszont nem fogok, hogy X zenekar uj lemezét mikor és miként hallgattam meg spotifyról...

Bejegyzés: Danger Danger: Screw It! (1991)

Komjáthy György még a dalok címét is magyarra fordította/fordítatta, néha megmosolyogtató módon. Az megvan, hogy a 60 perces kazi végén maradt még 15 perc, amire egy másik együttes anyagának egy része még ráfért? (Nálam a kölcsön kapott kazin a Guns n Roses AFD-e után valamelyik Metallica album a fekete album előtti időszakból. Lestem is, hogy milyen mélyre váltott hirtelen a gitár, meg valahogy kikoptak a dallamok...:).

Bejegyzés: Danger Danger: Screw It! (1991)

Nekem az első van meg bakeliten. Tipikus elfeledett mesterremek. Óriási számokkal, Bang Bang, Naughty Naughty, Rock Amerika... Aztán nagyjából földbe álltak, mielőtt még befuthattak volna.

Bejegyzés: Danger Danger: Screw It! (1991)

@beardfish: ..köszi, jól elékeztem. Ezek a műsorok sokat segitettek a zeneileg inséges időket szinesebbé tenni...milyen nehéz volt a "földi halandóknak" a nyugati vàgàsú bakelit lemezeket beszerezni...

Bejegyzés: Danger Danger: Screw It! (1991)

@Tipeti64: Igen, a magnós emlékeimben elmerülve talán '81-82 körül indulhatott a műsora és közel 10 évig ment a Bartók Rádióban.

Bejegyzés: Danger Danger: Screw It! (1991)

@beardfish: tényleg a régi szép idők. Anno Göczey Zsuzsa Lemezbörze helyett műsoràban ismertem meg a U.K.,King Crimson, Cream stb lemezeket. Nagy élmény volt...80as évek elején lehetett??

Bejegyzés: Danger Danger: Screw It! (1991)

Régi szép idők…

Ma már a fene gondolná, hogy milyen nagy dolog volt anno az igényesebb rockzenék felkutatása, beszerzése. Először a rádió mellett ülve a kis Bigston vagy BRG kazettás magnó beépített mikrofonjával (közben imádkozva, hogy ne zabálja be a BASF szalagot…) készültek a ma már kérdéses élvezeti értékű archívumok, majd ugrásszerű fejlődés jött a Sanyo-DIN5-Unitra kombóval, mielőtt az ember fia össze tudott gyűjteni egy CT-506, F-220 vagy F-880 deckre.
És milyen boldogok voltunk, ha elcsíptünk egy-egy jó zenét! Göczey Zsuzsa vagy a nemrég elhunyt Komjáthy György neve örökre megmarad az emlékezetünkben, ma is emlékszem az első Rush, U.K. vagy Yes, Led Zeppelin felvételeimre, melyeket az ő műsoraikból vadásztam le – lemezbörze helyett :)

Bejegyzés: Danger Danger: Screw It! (1991)

Hát ez tényleg igen jó. Van benne valami gyermekien örömteli hangulat, és nem zavar, hogy nincsenek zorall témák, iletve hogy valóban játékgép/rajzfilmes zenei dolgok is vannak rajta. A játékgépes dolgot egyébként egy más formában a Dragonforce is eljátszotta már.

Bejegyzés: Moron Police: Pachinko (2025)

@turisas: A lényeg a lényeg: szerintem a Tritop jobb...

Bejegyzés: Moron Police: Pachinko (2025)

Tehát: nem magamnak válaszolok, hanem Tartuffe főszerknek; szerintem ezt azert vette be a gyomrom, mert nem a megszokott hangkép, azaz torzitott gitárok, dob, klasszik rocktorok. Ez valami egeszen friss, könnyed (valojában kurva nehéz) es nagyon zenei. De nem is analizálgatni kell. Mindenbe belehallgatok itt is, de nagyon ritkán erzek ilyet, hogy azonnal megyek a "boltba" (sajnos csak spoti...) es hallgatom az autoban.

Bejegyzés: Moron Police: Pachinko (2025)

* elválasztja

Amíg elválasztja, addig OK.

Hozzáteszem, nekem az első 2 lemez (ami még jóval őrültebb volt ennél) tetszik igazán :)

Bejegyzés: Moron Police: Pachinko (2025)