Elég volt csak egy fotón megpillantani a mandulaszemű Dragonforce-gityóst a térdhajlatig érő hajával teljesen rágyógyulva a 7 húros Ibanezére, hogy sejteni lehessen, nem hétköznapi lelkesedés munkál a csapatban.

Most meg a lemezt többször végighallgatva, illetve a koncertteljesítményükről szóló beszámolókat olvasva egyenesen azon gondolkodom, hogy valahogy csak fel kellene hívni az energiaszektor fejlesztőmérnökeinek figyelmét a Dragonforce-ban, mint új energiahordozóban rejlő lehetőségekre. Szinte lefolyt a lejátszó az asztalról, amikor berobbant a 2-3 refrénre való dallamorgiával felvértezett "Through The Fire And Flames". A zenehallgató kanapé karfáját szorítva csak meresztettem a nyakam, a szemem gúvadt kifelé, és ahogy az a néhány "g" a mellkasomra nehezedett, meg voltam győződve róla, hogy kirepülök a szobából.Gyorsan már nagyon sokan játszották a melodikus power metalt a rocktörténelemben, de a Dragonforce értelmezése sok tekintetben újszerű. Azzal, hogy a srácok a lemezzáró és zseniális „Trail Of Broken Hearts” himnuszt kivéve végigtekerik a lemezt, nyilván nem válnak a műfaj úttörőivé, de a nyaktörő tempók tálalása azért néhány elemében igenis szokatlan. A tagok hallhatóan nem zárkóztak be elefántcsonttornyaikba az elmúlt években, hanem magukba szívtak mindent, amivel még kifejezőbbé tehetik az általuk játszott zenét. Még attól sem riadnak vissza, hogy a vízben tapicskoló gané fiúcsapatok kötelező énekeffektjét (vocoder) is használják egy pillanatra, ha ezt indokoltnak látják. A héthúros ritmusozásnak köszönhetően a billentyűgazdag alapok is megdörrennek, aminek köszönhetően olyan az élmény, mintha a Sonata Arctica és az In Flames vegyülne, egy-két gitárhős legönzőbb pillanatával. A zömében hét perc körüli szerzemények szólóblokkjai hosszú körökön keresztül támadják a füleket, ami lehet, hogy ijesztően hangzik, de semmi gond, a hangszerszólók nem temetik maguk alá a szerzeményeket.

Az elviekben londoni, gyakorlatilag teljesen nemzetközi csapat harmadik lemeze számomra az évutó egyik legnagyobb meglepetése volt. Aki nem idegenkedik a szélvész, de nem kapkodó tempóktól, a gyorsan rögzülő, de mégsem gyermeteg dallamoktól, a hosszú, de megkomponált gitár/billentyű szólóktól és modern megszólalástól, az már ma tegye meg az első lépéseket az anyag begyűjtéséhez. Indulás!

Túrisas

(A cikk eredetileg a Rockinform-ban jelent meg.)