Kiadó:
Frontiers

Honlapok:
www.doublevisiontheband.com
facebook.com/doublevisiontheband

Csodálkoztam volna, ha ez a lemez nem a Frontiersnál jelenik meg. Ki más karolta volna föl ezt a szinte ismeretlen muzsikusokból álló, New York környéki Foreigner tribute bandát? Ott a környéken már évek óta lépnek föl ebben a minőségben különböző klubokban, és fogalmam sincs, hogy a szeráfi Perugino bácsi hogyan figyelt föl rájuk. A miértre viszont tudom a választ, hiszen bazi jó zenészekből áll a csapat, és igazán professzionális az előadás.

Nem tudom pontosan, hogy az ő ötletük volt-e, vagy a kiadó vette rá őket, de többéves tribute-olás után a kollektíva úgy döntött, hogy saját dalokat írnak. Nyilván nem meglepő, hogy mindezt a Foreigner stílusában teszik. Erről az együttes így nyilatkozott: "Egy olyan lemezt szerettünk volna készíteni, ami teljesen a sajátunk, de mégis kalapot emel a Foreigner előtt. Nem kívántunk csak úgy lenyúlni valamit, ugyanakkor mindenképp olyasmit akartunk, ami tetszik majd a Foreigner rajongóinak. Saját identitást és stílust akartunk. Úgy érezzük azonban, hogy az album olyan, mintha a Foreigner összes különböző korszakát egybeolvasztanánk néhány más szórványos hatással együtt. Nos, mindez valahogy úgy hangzana, mint a Double Vision."

A csapat egyértelműen a hőseik 1978-as lemezére (Double Vision) kívánt utalni a névválasztással. Ezen a klasszikus albumon olyan slágerek kaptak helyet, mint pl. címadó vagy a "Hot Blooded". Mégis azt mondanám, hogy ez a kiadvány fölépítésében, hangzásában, hozzáállásában közelebb áll a Foreigner (sajnos) legutolsó lemezéhez, a "Can't Slow Down"-hoz, amiről nem is olyan régen jegyeztem meg, hogy más, de nem gyöngébb alkotás, mint az örökzöldek.

A zenészek nevét tényleg nem látom érdemesnek fölsorolni, mert egyáltalán nem hiszem, hogy mifelénk valakinek is ismerősen csengenének, kivéve talán az énekes, Chandler Mogel nevét, akiről az Outloud kapcsán már értesülhettünk – akár ezen az oldalon is. Mogel hangja egyébként tökéletesen illik ehhez az AOR stílushoz, bár nekem a Foreignerből sajnos azóta kilépett Kelly Hansen az etalon (meg persze a jó öreg Lou Gramm). Kifejezetten örülök, hogy Tony Carfora több számban is kisegíti a bandát szaxofonon, sokszor elmondtam már, mennyire konzseniálisnak találom ezt a hangszert a rádióbarát rockzenével.

Elvileg az "anyabanda" még aktív (jelenleg Luis Maldonano énekessel), de ettől még e tisztelgés illendő és nagyszerű, különösen, hogy csak Isten tudja mikor (ha egyáltalán) várható új Foreigner album. Az AOR klasszikusain fölcseperedettek vagy az azokat mostanában, fiatalon fölfedezők most bizony örülhetnek…

Tartuffe