Nehéz bizony ettől a korpusztól elvonatkoztatni, ha a kritikus férfiből készült, így bevallom; Veronica Freeman kisasszony, esetleg Freeman domina puszta megjelenése, mint régmúlt felvételik idején az igazolható antifasiszta ellenállás, vagy a munkás-paraszt származás alapból plusz pontokat jelent. No de ettől én még azért simán ledorongolnám a lemezt, csakhogy Veronica hangi és testi adottságai meglepő párhuzamosságokat mutatnak. Az érzéki nő és a fenevad is egyaránt benne lakik a torkában. A Steel Rain power lírája ennek például tipikus példája. Lassan építkező tétel, az elején csodaszép ének, a végére láncaitól megszabadulva, elementáris hangorkán. A korong szerintem legjobb tétele. Az amerikai csapat, merthogy azért ez mégiscsak egy zenekar lenne, ugyanazt az energikus power metalt játssza, mint a bemutatkozó lemezükön, sőt ezúttal is van feldolgozás (Balls To The Wall), de nekem a legutóbb átgyúrt Heaven And Hell és Mob Rules jobban bejöttek. Felmerül a kérdés, hogy aki ennyire feldolgozás párti, ott nyilván hiátus mutatkozik ötletességből. Nem minden alapot nélkülöző megállapítás, a zene korrekt, a hangszeresek (és a neves vendégek) jól teljesítenek, a hangzás is állat, de továbbra is az a helyzet, hogy a Benedictum látványosan omlana össze, ha Veronica Freeman holnaptól más területen (na, ugyan hol?) próbálná Istentől nagylelkűen kapott talentumait kamatoztatni.

Addig viszont döngessük jó hangosan (a lemezt).

Túrisas

(A cikk eredetileg a Rockinform 156. számában jelent meg.)