Létezett a 70-es évek második felében Németországban egy tehetséges csikócsapat, a Shiva. Trióban nyomták a hard rockot, de akkora intenzitással, hogy rövidesen olyan gigászok koncertjeinek lehettek nyitóbandája, mint a Whitesnake vagy a Colosseum.

Azóta sok szemét lefolyt a Rajnán (ami meg nem, azt gondosan bebálázva elküldték hozzánk), de a Shiva sikertörténetére mára csak maroknyian emlékezhetnek, hiszen lemezük nem készült, az egykori tagok pedig újabb formációikkal részben feledtették a Shiva-nevet, másrészt igazolták, hogy a bakapelyhes-miteszeres kamaszfejek nem jobb híján lettek bezavarva Coverdale (akkor még csak mester, azóta már mester és apó is) elé bemelegíteni a bajuszos és lóhajú német rockereket. Tényleg csak a történeti hűség kedvéért jegyezzük meg, hogy utóbbi zabolátlan lenövését azért homlok és fül környékén ollóval kordában tartották, amely stílusnak rövidesen a nemzeti focibajnokságuk szegődött névadójaként...

Armin Sabol énekes/gitáros neve talán nem mond sokat, hiszen őt elnyelték a zenei stúdiók és session gitárosként volt keresett zenész, bár a visszataszító emberi/zenei jelenség Nina Hagen mellett sokáig színpadi munkát is vállalt. Mat Sinner neve viszont megkerülhetetlen, a germán rock-történelem bármelyik aspektusát vizsgáljuk is. A bőgős/énekes a dallamos Sinner, valamint a mogorvább Primal Fear tagjaként vált világhírűvé. Ketten összesen közel száz lemezen játszottak, ami mindenképpen megsüvegelendő teljesítmény.

2006-ban határozták el, hogy az idő érlelte (van köztük 30 éves nóta is!) dalokat újra felveszik, és ezt Goddess Shiva néven megjelentetik. A zene pedig leginkább Frank Marino, Thin Lizzy, John Sykes ízű vérbő hard rock-ként definiálható, ráadásul teljesen autentikus, de mindemellett harapós, dögös megszólalással. Armin Sabol játékában pedig nagyon ott az Érzés.

Ja és hogy bukkantam rá? Semmi pénzért, a szokásos 666 forintért kínálták darabját a Barlangban, az ár-érték arány megvicceléseként.

Túrisas