Este, csukott szemmel igyekeztem magam átadni a zene nyújtotta örömnek. Ilyenkor általában nemcsak a hangok önmagukban, de a zene által festett kép, vagy képek is megjelennek előttem. Ezúttal a következőket láttam:

Csodálatos környezetben, egy kristálytiszta vizű tavacskát, annak legszebb flórájával és faunájával. Már éppen azon voltam, hogy magam is megmártózom, amikor egy általam addig észre nem vett kifolyóból éktelen büdös szarlé érkezett és beletruccsant a gyönyörű kék eget visszatükröző tóba. Döbbenten álltam és néztem, hogyan nyeli el a meder a szennyet. A kifolyóból szerencsére gyorsan megszűnt az utánpótlás és az addig érintetlen természet is rendezte sorait, de az öröm korai volt. Innentől kezdve kisebb-nagyobb szünetekkel, de menetrendszerűen érkezett az újabb adag szurutykás fos, elvéve az ember kedvét nemcsak a fürdőzéstől, de a további tóparti szemlélődéstől is.
 
A tavacska persze csak zene festette kép, valójában egy hangszereken előadott igényes középkori/folk/reneszánsz/barokk mixtúra volt. Ilyet mostanában sokat hallani, tehát a hasra esés nem jár érte automatikusan, de ami minőség, az minőség, ez pedig itt nem lehet kérdés. A szarlé pedig egy hihetetlen primitív módon minderre ráböfögött death-metal-féleség. Nem az, mert ilyen mélyrepüléshez a néhai Chuck Shuldiner (R.I.P.) soha nem adta volna a nevét.
 
Nincs gondom alapvetően a hörgéssel, bár a túladagolással azért vigyázok, és azt is szeretem, ha a rockzene elmerészkedik tőle idegen(?) zenei területekre is. Csupán annyi a kötelező elvárásom, hogy ilyenkor a (rock)muzikalitás is emelkedjen a közeg által megkívánt magasságba. Itt erről szó nincs. Zene és nemzene váltogatják egymást. Azt még véletlenül sem nevezhetem zenének, ha egy gitáros szinte majdnem minden megnyilvánulása abban merül ki, hogy az éteri, folk/barokk szépségbe, mint paraszt a taknyát, hirtelen belevág egy kvintet, oszt jóccakát. Ezt terheli meg még a hörgős bácsi szinte elviselhetetlen mormogásával, mintha a fajsúlyosabb metal tényleg csak arról szólna, hogy miként lehet lemenni kutyába.
 
Konceptlemez ám, meg Mike Terrana a mesélő, meg még biztos sok okosságot el lehetne mondani erről az anyagról, de nincs sok kedvem hozzá.
 
Haggard? Kösz, nem!
 
Túrisas