…Oh! irgalom atyja, ne hagyj el!

Volt két lemez az idén, amit mindenképpen az év végi lista első három helyének valamelyikére vártam, vészforgatókönyv szerint pedig az első ötbe. Most úgy tűnik, hogy sem Uli Jon Roth, sem Malmsteen nem kerül a top 10-be.

…Oh! irgalom atyja, ne hagyj el!

A virtuális és magamnak kiosztott "defensor fidei"  (a hit védelmezője) cím kitüntetettjeként minden Yngwie elleni támadást igyekeztem visszaverni az elmúlt években, különös tekintettel a "nem képes megújulni" és "öncélú virgamatyi" vádakra, hiszen mi nagyon jól tudtuk, hogy nem is kell neki kibújni a bőréből, mi így szeretjük a művészetét, ahogy van, a második vádponton pedig csak mosolyogtunk, úgy, ahogy csak a felsőbbrendűek tudnak. Tim Ripper Owens beválasztását sem bántam. Egy kicsit frissebb, harapósabb megszólalás, agresszív énekkel és a mester játékával nagyon odab@szott volna, és biztos is voltam benne, hogy így lesz, mígnem megláttam a lemezborítót...

…Oh! irgalom atyja, ne hagyj el!

Persze, eddig sem voltak zseniális lemezborítói, sőt a "Facing..." és a "Seventh Sign" egyenesen röhejes, de legalább az ő feje és az ő szeme volt rajta. Most viszont a megjelenésére betegesen kényes Dzsugasvili (Sztalin) elvtárs legjobb tanítványaként, egy megfiatalított, lefogyasztott, kiretusált, csókosszájú Yngwie-korpusz jelent meg a CD borítón, jelezve, hogy a mester kezdi elveszíteni kapcsolatát a realitással.

…Oh! irgalom atyja, ne hagyj el!

Ahogy az utóbbi időben szinte mindent, ezt is hajlandó lettem volna nem észrevenni, sőt bebeszélni magamnak, hogy azért nem rajzolták ám át annyira a valóságot, ha a zenében azt kapom, amire számítottam. Roy Z közreműködésével egy bika soundot, ahol teret kapnak Ripper agresszív énektémái. Sajnos, ez sem így történt.

…Oh! irgalom atyja, ne hagyj el!

Ez a megszólalás nem retro,  ez a megszólalás SZAR. A várt és ígért földrengés szerű megszólalás csak annyiban igaz, hogy a puffogó dobhangzás mellett megannyi túlburjánzó gitársáv alól, mint egy földrengés betemetett áldozata sejlik föl a mélyről Ripper kétségbeesett hangja. Ez a hang pedig nem azé, aki a Judas Priest-ben, vagy akár az Iced Earth-ben óriási nagyokat énekelt, vagy ha kellett, sebzett oroszlánként üvöltött. Ez egy víkonyka, gyér hang, amiről nem Ripper tehet.

Ezek után még mindig meg lehetett volna menteni a becsületet, ha a dalokon hallatszik a belefeccölt munka és törődés, de én sajnos már ezt sem hallom. A "Red Devil" lapos átlagosságáért pedig megérdemelné, hogy a retusált csupasz mellkasára odaírják büntetésből a tényleges testsúlyát.

Yngwie most is a világ legjobb gitárosai között van, féreértés ne essék, de Ripper és ő, ennél nagyságrendekkel jobb teljesítményre is képes, ráadásul különösebb erőlködés nélkül. Egyetlen dolog hiányzott, mégpedig az, hogy a munka közepén odaforduljon Roy Z-hez azzal, hogy; "Kedves Roy, most meghallgatnám a te javaslataidat is." Így a várva-várt izgalom és felfrissülés teljesen elmaradt, sőt Ripper talán már be is csomagolt... Elmondhatatlanul szomorú vagyok.

"Nosza sírni, kezd zokogni,
Sűrü záporkönnye folyván:
Liliomról pergő harmat,
Hulló vizgyöngy hattyu tollán.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el."
        /Arany János: Ágnes Asszony/

Túrisas