Division By Zero: Tyranny Of Therapy (2007)

Kiadó:
Insanity Records (Europe)
Nightmare Records (USA)

Honlapok:
www.divisionbyzero.pl
myspace.com/divisionbyzeropl

Zenészek:

Slawek Wierny – ének
Mariusz Pretkiewicz – dobok
Maciej Foryta – bőgő
Robert Gajgier – billentyűk
Leszek Trela – gitárok

A nullával való osztás (Division By Zero) az aritmetikában tulajdonképpen teljesen értelmetlen, de mint kiderült a progresszív metál világában sajátos és tetszetős tartalommal lett megtöltve. Úgy látszik, ez a hét oldalunkon a közép-európai régióban, azaz a házunk táján való barangolás jegyében telik. Két magyar együttes után most elérkezett az ideje, hogy beszéljünk egy kicsit lengyel testvéreinkről is. Ott még a bolsevik időkben is hallatott magáról a jazz és prog-rock élet; meg mint tudjuk: "Polák, venger dvá brátánki: lengyel, magyar két jó barát…"

Szóval, a 2003-ban alakult Division By Zero első nagy kiadónál megjelent teljes CD-je – mint oly sokszor – véletlen került a látószögembe. Internetes portyázásaim közben találtam rá és puszta kíváncsiságból töltöttem le. (Itt jegyzem meg, hogy lehet csahos kutya módjára ugatni a letöltések ellen, de pl. az ilyesminek másként alig lenne esélye arra, hogy eljusson a "címzettekhez".) A hallgatás közben azután nem tudtam eldönteni, hogy ez most leszakítja a fejem, vagy beszippant egy egészen elvarázsolt, földöntúli világba.

Millió más hallgatnivalóm van még, úgyhogy nem cifrázom: tehetséges, agyas, atmoszférikus progresszív metál ez a javából; Opeth és Beyond Twilight rajongóknak pedig egyenesen kötelező. Az énekes hol szigorkodik, hol amúgy Mikael Åkerfeldt-esen énekel. Meglepetés számomra, de a borongós hangulatú, ugyanakkor nagyívű nótákban még akár több hörgést is elbírtam volna, sőt az sem idegesít, hogy Leszek Trela gitáros nyilvánvaló képességei ellenére sem hajlandó klasszikus értelemben vett gitárszólókra (kivéve a  "Deadline Meeting" című dalt). Nem mondom, hogy nem örülnék néhány nagy tekerésnek, de ez van.

Bonyolultsága ellenére a lemez elejétől végig hallgattatja magát. Csak a három átvezető "szám" (inkább háttérzaj, narráció és hangulati elem: 1, 5, 8) az, amivel nehezen tudok barátkozni, jóllehet ez az "atmoszféra", zenei hangulat és lélekállapot megteremtésének eszköze.

A Lengyelek már bizonyítottak, nem is akármilyen színvonalon. Most rajtunk a sor; ezért szurkolok a Dreyelands-nak olyan nagyon…

Tartuffe

Címkék: lemezkritika