Kiadó:
Escapi Music

Most, hogy Túrisas igazi ragadozó madár módjára elcsaklizta előlem a 300. lemezkritikát, ráadásul egy teljesen önállótlan 2002-es kiadvánnyal, egyáltalán nem érzem kínosnak, hogy utólag pótoljak egy régi lemaradást. Itt van ez a Lee Z nevű, kicsit enigmatikus német progresszív banda, kerülgetem őket egy ideje, mint macska a forró kását.

Nem kezdő társaságról van szó, hiszen a szóbanforgó "Árnyékország" 1988-as alakulásuk óta már az ötödik lemezük. Nem kellett sok hallgatás ahhoz, hogy meggyőzzenek képességeikről, önálló zenei gondolkodásukról, jóllehet az album annyi esélyt sem kapott a médiában, mint a háromlábú süni a négysávos autópályán. Ennek következtében a banda éppen hosszú téli álmát alussza. Mondjuk a "Shadowland"-re is 6 évet kell várni. Azt kell mondjam, érdemes volt.

A banda stílusát elég nehéz belőni: a progresszivitás adott (finoman adagolva), de a rockhoz túl szőrös a töke, a metálhoz meg, főleg az ének és dallamok tekintetében, hiányzik belőle az a bizonyos vaskosság. A lemezen egyébiránt nincs egyetlen gyönge nóta sem, talán az albumot záró instrumentális balladát lehet egyedül kicsit jellegtelennek minősíteni. A megszólalás egyáltalán nem rossz, a szinti alapok és a szemplerek kellő modernitással járulnak hozzá a "összhangzathoz", ami érdekes kontrasztban áll a dobok és a gitár szikárságával.

Nem is fűzöm tovább: a Lee Z olyan elásott kincs, ami után érdemes egy kicsit kapirgálni. Legjobb tudomásom szerint a magyar rock/metal sajtóban - lett légyen elektronikus vagy nyomtatott - még nem jelent meg róluk semmi. Szerintem pont ezért érdemes néha ellátogatni hozzánk, mert méltatlanul agyonhallgatott és nehezen elérhető cuccok is rendszeresen terítékre kerülnek nálunk. Long live downloading!!! A aggályoskodók kedvéért megjegyzem: úgy megrendeltem a CD-t Amazonéktól, mint a sicc!

Tartuffe