White Wizzard: Over The Top (2009)

Retro. Most ezt a trendet éljük (túl). A legtöbbször nekem taszító, mert olyan időket és produktumokat akar feltámasztani és újra eladhatóvá tenni elsősorban a fiatalabb korosztálynak, amit mi már egyszer (többször) elküldtünk a jó édesanyja keservébe.

Szerintem a heavy metal sem az a műfaj, amelyből nyugodtan és értékvesztés nélkül kivonhatjuk az elmúlt huszonvalahány évet. Odáig rendben, hogy tényleg volt 7 szűk esztendő (grunge), de nem lehet úgy tenni, mintha az elmúlt jó húsz év alatt csak a fokozatos hanyatlás jellemezte volna a műfajt. Meggyőződésem, hogy a 90-es évek elején bekövetkezett száműzetésükből az évtized végére zeneileg megerősödve tértek vissza a metalzenészek, elsősorban azok, akik nem akasztották szögre a hangszereiket, hanem nosztalgiázás helyett kőkemény gyakorlással és - Uram bocsá' - az új zenei trendek és hangzások hasznosíthatósági lehetőségeinek keresésével töltötték az időt. Ez, valamint az azóta komoly elismertségre szert tett új generáció (pl. Symphony X) példája mutatja, hogy a stílusnak szüksége volt a mellőzöttségre ahhoz, hogy a régi értékek megtartása mellett újjászülethessen, és mára ne a mellszőrzet, vagy az egy négyzetméterre felpolcolt véres koponyák száma, hanem a zenei felkészültség legyen az első és legfontosabb szempont, ha egy új banda megmérettetni kívánja magát az erőssé vált mezőnyben.

Elég csak ránézni a lemezborítóra (szörnyű) és a zenekari fotókra, hogy nyilvánvaló legyen: az amerikai WW tagjait a '80-as évek végén hibernálták, most pedig a sikeres kiolvasztás után ott folytatják, ahol a stílus nagyjai tartottak 1990 környékén. Gondolom maguk is meglepődtek, milyen jól szól mostanában egy lemez, más változás nem nagyon van. Klasszikus európai heavy metal a NWOBHM bandái (elsősorban Judas/Maiden) után, közepesnél picurkával jobb színvonalon előadva.

A metal-retro szerelmeseinek bejöhet a cucc, nekem kimondottan uncsi. Vannak, akik ezt százszor jobban művelik. Ha már nem újítunk, akkor csináljuk úgy, mint pl. a Dream Evil, és akkor nem kell közben kínosan köhinteni és torokköszörülve, célozgatva a naptárra nézni...    

Túrisas

Címkék: lemezkritika