Kiadó:
InsideOut Music

Honlapok:
www.spocksbeard.com
myspace.com/spocksbeard

Neal Morse egy géniusz. Tudom, hogy 2002 óta nem zenél a Spock's Beard-del, de amíg az amerikai progresszív rock legkiemelkedőbb formációjának szekerét hajtotta, minden egyes lemezt kötelezően be kellett szereznem. Ez vonatkozik az azóta megjelentetett szólóalbumokra is (a Transatlantic már csak hab a tortán). Ezt azért tartottam fontosnak előrebocsátani, hogy megfelelő kontextusba helyezhessem a Neal Morse-talanított csapat legújabb lemezét.

A helyzet az, hogy nem könnyű sem élni, sem alkotni egy Neal Morse-hoz hasonló zseni árnyékában. Akármilyen kiváló muzsikusokból áll az együttes, úgy tűnik, el kellett telnie néhány évnek, hogy végképp magukra találjanak. Az utolsó három lemez nagyjából a kísérletezés jegyében telt el, és a végeredmény – néhány szép pillanatot kivéve – nem volt igazán meggyőző. Persze a 2008-as koncert DVD bebizonyította, hogy nem a hangszerkezelés vagy zeneelméleti hiányosságok okozzák a gondot (no meg azt is, hogy Jimmy Keegan talán még Nick D'Virgilio-nál is ügyesebb dobos!).

Mostanra minden összeállt. Kifizetődött az együttest konokul egybetartó tagok elszántsága; úgy sikerült saját hangra találniuk, hogy teljes a folytonosság a Spock's Beard klasszikus korszakának meghatározó stílusjegyeivel. Ugyanakkor üdítő a magát sokszor túlexponáló Neal Morse helyett a dobosból lett énekes D'Virgilio hangját és dallamait hallgatni. Alan Morse is mintha kísérletezőbb, szabadabb szellemben kapirgálná a gitárját.

Érzésem szerint a Spock's Beard valahogy sokkal európaibb lett, nagyobb kanállal merít a '70-es évek stílusteremtő progresszív rock együtteseinek és a neo-prog mozgalom képviselőinek munkásságából, márpedig mindkét jelenség kimondottan brit kötődésű. Mintha mostanában túlnyomórészt korai Genesis-t és a Clive Nolan billentyűs nevéhez kötődő különböző formációk albumait hallgatták volna. Nehezen is hihető, hogy a több mint 16 perces záró nótában (Jaws Of Heaven) nincs benne Clive Nolan keze.

2002 óta most először érzem, hogy a Spock's Beard-ből nem hiányzik Neal Morse. Viszont kezdhetem újra az együttes sorlemezeit beszerezni…

Tartuffe