Kiadó:
NoiseArt Records

Honlap:
www.mortalsin.com

Nos, egyrészt azért írok erről a lemezről, hogy anekdotázhassak egy kicsit: annak idején ilyen albumokat lehetett kazettára venni a magyar rádióból, mint ennek az ausztrál thrash bandának a '86-os bemutatkozója, a "Mayhemic Destruction" (amit mellesleg bónuszként ehhez is hozzácsaptak). Másrészt azért, hogy elmondhassam: ilyenkor érezhető igazán, hogy a Brainstorm mennyire elkalandozik időnként az USA power és a thrash irányába, mert az itt szereplő nóták egy része akár az ő új korongjukra is felkerülhetett volna Andy B. Franck énekével. Sőt, mintha még a számcímeket ("Burned Into Your Soul", "Kingdom Of Pain", "Down In The Pit") is ugyanabból a "Heavy metal dalok ajánlott témái - 100 jól hangzó frázis” c. nagykönyvből keresnék ki.

Ha történetesen Andy vonyította volna fel ezt a CD-t, akkor azt hiszem, most sokan csettintenének elismerően: ez igen, végre egy igazán tökös, odabaszós Brainstorm cucc (gondolatban felidézve azt, amikor néhány éve egy harmadik szólógitárossal kiegészülve zúztak egy irtózatosat Pesten), és örömmel konstatálnák, hogy a teuton brigád újra meglelte a dögöshimnusz-író vénáját. De nem Andy énekel, és ez nem az új Brainstorm sorlemez, sajnos Mat Maurer korántsem olyan jó pacsirta, mint a germán langaléta, így az összbenyomás inkább hajaz az Overkillre at the end of the day – ahogyan azt a német mondja. Csak azért időztem el ennél a hasonlatnál-gondolatkísérletnél eleddig, hogy azokat is rábírjam egy belefülelésre, akik a thrash szócska láttán már kattintan(án)ak is tovább, ugyanis korántsem olyan ártalmas ez a produkció, ahogy azt a stílusmeghatározás (és a címe) sugallja.

A harmadvonalas Mortal Sin amúgy újjáalakult már egyszer, kábé éppen akkora vizet zavarva, mint most fog. A bandában már csak két eredeti tag bazsevál, az énekesen kívül még a basszeros volt ott a kezdeteknél - ehhez képest igazán ügyesen felidézik a klasszikus MS hangzást (már ha valaha is volt olyan); modern, 2011-ben is vállalható hangzással persze, úgyhogy gond egy szál se. Még vissza is utalnak a debütre, amennyiben egy lassabb intro-féle vezeti fel ezt az albumot is – aztán persze nincs megállás többet, tömény energiabombát kapunk az arcunkba a röpke negyven perc alatt. Mindeközben ügyes, bár korántsem korszakalkotó riffekkel és dallamokkal operálnak – ugye senki sem fog meglepődni, ha most kibököm végre, hogy nem ők fogják megújítani a műfajt?

Ugyanakkor egy kis nosztalgiára nagyon is renden lévőnek találom ezt a munkát, így elmondhatom, hogy harmadrészt azért firkantottam éppen erről a megjelenésről egy – a korong hosszával összhangban lévő - rövidke írást, mert megérdemlik. Egy pici figyelem talán nekik is kijár, ha már ilyen kitartóan próbálkoznak újra meg újra a felszínen maradni, és az árral úszva belavírozni magukat a stabil másodvonalba. Éljen az állhatatosság, és halál a hamis metalra! Ugye?

Kotta