Kiadó:
Metal Heaven

Honlap:
www.civilization-one.com

Hiába, Chitral "Chity" Somapala torkában egy énekesmadár lakozik. Kár, hogy az a fránya madár a genetika hívószavára szeret költözködni is, ráadásul rokonaitól eltérően nem rendszeres időközökkel. Így aztán csoda, hogy hősünk a Civilization One-nal már második lemezt készíti el: biztos jól sikerült a fészekrakás. Nos, az említett egzotikus madarunk – mert említett két tulajdonsága mellett Sri Lanka-i szülőföldjével bátran kiérdemelheti ezt a jelzőt is – hiába vitathatatlanul jó énekes, a pacsirta mellől sajnos hiányzik a bagoly: no, nem azért, hogy sötétben is jól lásson, hanem hogy rendelkezzen némi bölcsességgel, amúgy, a dalírás területén. Mert meg kell mondjam, hiába járta végig Somapala a jobb sorsra érdemes német prog-power másodvonalat, sőt, még a Firewind-del is megpróbálkozott, igazán emlékezeteset sosem sikerült alkotnia. Jó iparos, mondhatnánk, ha nem érdemelne többet, pedig nem kellene sok ahhoz, hogy legalább Firewindes görög kollegájához hasonlatos, emlékezetes produkcióban szerepeljen.

Itt van hát az új Civilization One lemez, és a banda nevéből zöldellő pártfegyelem érzete nem véletlen: a dalok a politikailag korrekt természetvédelem nevében fejezik ki azt a mértéktelen aggódást, amibe már Michael Jackson is belebukott egyszer. Értem én, és egyet is értek ezzel a panteisztikus szemlélettel, amihez a Sri Lanka-i tartozás még némi nemzeti romantikával átszőtt hitelességet is ad, de valahogy nem fér össze a fejemben a világbékéért, izé, a környezetvédelemért aggódó pártharcos, és a dübörgő heavy metal képe, de ez legyen mondjuk az én bajom. Az viszont igaz, hogy kissé hatásvadász módon a lemezt egy olyan, autentikusnak tűnő dallamfoszlánnyal vezetik fel, ami gyaníthatóan az énekes szülőföldjéről származik, és hangulatilag természetbarát rakétákkal lövi ki a folytatást. A csapat ugyanis a kissé sápatag első lemez után összekapta magát, és a Domain fémjelezte dallamos heavy metalnak képesek voltak megadni a névből adódó, releváns ragadóssággal bíró refréneket, valamint gitárszólókat, melyekhez Somapala hol rekesztve, hol a megfelelő lágysággal énekli le bülbülmadár módjára a csillagokat az égből. Illetve maradjunk a témánál, az ózonlyukat a fejünk fölül.

Néhány szerzemény persze elférne egy-egy Firewind lemezen is, amúgy a dallamosabb, kevésbé szikár vonulatban, és ez azt hiszem, mindenképpen dicséretnek fogható fel. A bónuszként odacsapott három nóta még lágyabb vizekre evez, ha nem tudnám, hogy a csapat követte el őket, azt hinném, hogy az Oroszlánkirály valamelyik folytatásának dzsungelhangulatú remekei, melyeket a gagyi szintihangzás miatt nem tettek fel a film soundtrack-jére. Ez persze nem gond, ha akad otthon fűszoknya, bátran lecserélhetjük a bőrdzsekivel, így legalább lélekben ott tudunk lenni, ahol még kék az ég és zöld a fű. Végére csak egyet tehetek, felszólítom azon blogolvasókat, akik nem eléggé természet-tudatos életet élnek, hogy változtassanak rajta, különben kifelé a teremből!

Garael